Hajdú-Biharban a legfeketébb a munka
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magyarországi kistérségek közül a hajdúhadháziban a legmagasabb a rejtett lakossági jövedelmek aránya egy nemrég megjelent tanulmány szerint, írja a mon.hu. De ez nem egyértelműen negatív tendencia.
Dobogós helyet szerzett a derecske-létavértesi kistérség is, holtversenyben a baktalórántházi kistérséggel, ezek 37,3 százalékos feketemunka-részesedéssel követik a 37,9 százalékkal "büszkélkedő" hajdúhadházit, és előzik a bodrogközit (37,1 százalék). Azonban hiába tűnik annak, ezen eredmények nem egyértelműen csak negatívak: a legszegényebb térségek rajta sincsenek a lista elején, ezekben ugyanis lényegében még feketemunkára is csak igen korlátozottan van lehetőség - állítják a tanulmány szerzői, Bublik Bence és Tóth István János.
Álláspontjuk egybecseng Bakó Istvánnak, Derecske polgármesterének vélekedésével, aki elszomorítónak nevezte az adatokat. Szerinte nem öröm, hogy ilyen magas az arány, de van pozitív oldala is. Akik feketén dolgoznak, azok legalább dolgoznak, s remélhetőleg előbb-utóbb "fehér munkás" lesz belőlük.
Hazánkban a rejtett gazdaságból származó egy főre jutó éves jövedelem összege igen nagy szórást mutat, 60 és 440 ezer forint között mozog, aránya pedig országos átlagban 17-18 százalék, ami komoly javulás az 1990-es évekre jellemzően becsült 30-34 százalékhoz képest.
Persze nagy hátrány a jogszerűen működő cégek számára a feketefoglalkoztatás. Egyrészt a legális bérek kevésbé versenyképesek azokkal szemben, akik "zsebbe" (is) adnak, másrészt a bérköltség a fehéren dolgoztató cégek termékeit drágítja is. És bár mindenki tisztában van azzal, hogy hosszú távon jobban megéri szabályos keretek közt dolgozni, a megélhetési nehézségek ezt az igényt gyakran felülírják.
Persze nehéz számolni a zsebbe kapott pénzek összegét. Csak egyéb adatokból becsülhető annak mértéke: a kutatás során számoltak többek között a kistérségek egy főre jutó háztartási villamosenergia-felhasználásával, vagy a személygépkocsi-ellátottsággal.
A tanulmány megállapítja, hogy ahol a legmagasabbak a bejelentett lakossági jövedelmek, ott a legalacsonyabb a feketefoglalkoztatás, tehát itt "fehér" leginkább a gazdaság (Budapest környéke, az északnyugati országrész és a nagyvárosok). Ezt azzal magyarázzák a kutatók, hogy itt főként hazai és külföldi nagyvállalatok foglalkoztatnak, többnyire legálisan.

Az eltitkolt jövedelmek aránya a megye egyéb kistérségeiben, százalékban:
Balmazújvárosi 30,4
Berettyóújfalui 29,8
Hajdúböszörmény 28,7
Püspökladány 27,1
Polgári 24,8
Hajdúszoboszlói 22,8
Debreceni 18,3
A "legfehérebb" kistérségek:
Budaörsi 10,7
Paksi 10,2
Gárdonyi 9,1
Székesfehérvári 9,1
Dunakeszi 8,9
Csongrádi 8,8
Budapesti 5,5
Dunaújvárosi 4,4

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?