Vége a céges mobil korának?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Gartner piackutató cég globális felmérésének eredményei szerint a vállalatok közel kétötöde kíván felhagyni azzal a gyakorlattal, hogy céges infokommunikációs eszközökkel látja el alkalmazottait. Vagyis vége lehet a céges telefonok és laptopok korának.
A Gartner szerint a jövő útja, hogy a dolgozó saját magának veszi meg okostelefonját, tabletjét, és a cég csupán a használati (előfizetési) költségekbe száll be kisebb-nagyobb mértékben. A jelenségnek külön neve is van már, angolul Bring Your Own Device, rövidítve BYOD. Az okostelefonok tömeges elterjedésével, illetve a tarifák fokozatos csökkenésével ugyanakkor arra is számítani lehet, hogy a céges hozzájárulások mértéke is mérséklődni fog.
A Gartner szakértőinek egyik fő érve a céges tulajdonban lévő készülékeket előnyben részesítő gyakorlat megváltoztatása mellett, hogy a munkavállalók számos esetben használják privát célra vállalati kommunikációs eszközeiket. Ráadásul ennek a fordítottja is gyakran előfordul: hiába a céges telefon, laptop, sokszor a mellette párhuzamosan használt privát eszközön is végeznek munkát. Ez az összevisszaság nagyon komoly fenyegetést jelenthet adatbiztonsági szempontból.
A saját eszközök használatát a dolgozók is preferálják és a munka hatékonyságát is növeli. Emellett a másik nagy előnye az, hogy - mint azt felmérések mutatják - növekszik az alkalmazottak saját munkájukkal való elégedettsége is. Ráadásul a privát életben megszokott eszközök munkahelyi használata a betanulási időt is csökkentheti.
Ez a megközelítés alapvetően megy szembe az eddigi szigorú, teljes informatikai infrastruktúrát központilag ellátó gondolkodásmóddal, ezért újfajta biztonsági intézkedéseket is igényel. Ha a dolgozók ugyanazt a gépet használják a munkában, amin este közösségi oldalakra csatlakoznak, online játékokat játszanak vagy éppen torrent oldalakat használnak, az számos új veszélyt, eddig nem létező támadási felületet jelent a céges adatok ellen is. A professzionálisan védett, biztonságos vállalati környezetből kikerülve az adatok sokkal könnyebb prédává válnak. A gyakran hordozott eszközöket útközben ellophatják, tulajdonosaik elveszíthetik azokat, így a céges adatok illetéktelenek kezébe kerülhetnek, illetve könnyen vírusok és egyéb kártevők áldozataivá válhatnak, amelyek aztán pillanatok alatt megfertőzhetik a vállalat hálózatát és gépeit is. Ráadásul a megosztó oldalakhoz például szinte minden biztonsági kaput ki kell kapcsolni, ami viszont az ugyanazon az eszközön lévő érzékeny adatokhoz való hozzáférést is megkönnyíti.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?