A HRW a kínai szexmunkások jogsérelmeiről
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kínai szexmunkások jogsérelmeiről közölt jelentést a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet, megállapítva, hogy sok esetben vannak kitéve a hatóságok erőszakos fellépésének, önkényes őrizetbe vételek áldozatai.
A kedden nyilvánosságra került dokumentum szerint példák igazolják, hogy nőket azért visznek el, mert bizonyítéknak tekintik, ha óvszert találnak náluk. Az is előfordult, hogy magukat fel nem fedő rendőrök vették őrizetbe őket, miután igénybe vették szolgáltatásaikat.
Kínában a hivatalos álláspont szerint a prostitúció nem kívánatos, de ősidőktől létező társadalmi jelenség; hivatalosan azonban az üzletszerű kéjelgés és a szolgáltatás igénybevétele is tiltott. Az "iparág" visszaszorítása érdekében a közbiztonsági tárca rendszeres kampányokat indít. Ennek ellenére országszerte - és nem csak a nagyvárosokban - látható jelzésekkel és egyértelmű szolgáltatással hirdetik magukat masszázs szalonok, karaoke bárok, klubok, fürdők, vagy helyenként fodrászüzletek.
A nők arra panaszkodnak, hogy a hatóságok gyakran konkrét bizonyítékok nélkül léptek fel ellenük, s jogukban áll néhány naptól akár több hónapokig terjedő időre fogdába zárni őket. Azt is kifogásolták, hogy esetenként kényszerítették őket HIV-tesztek elvégzésére, illetve, hogy ennek eredményét harmadik félnek is kiadták.
A HRW felszólította a kínai bűnüldöző szerveket, hogy tegyenek lépéseket a rendőrségi brutalitás és az ellen, hogy kényszerrel csikarnak ki vallomásokat. A szervezet ugyancsak szeretné elérni, ha az önkéntes, megegyezésen alapuló szexet és a kapcsolódó cselekményeket a hatóságok kivonnák a bűnügyi és adminisztratív eljárások alól.
A HRW 2008 és 2012 között olyan felnőtt nők körében végezte el vizsgálatát, akik a legalsóbb rétegeket szolgálják ki, nyilvános helyeken, utcán, parkokban is dolgoznak, elsősorban a fővárosban. Ők a legsérülékenyebbek is. A felmérés során 140 interjút készítettek, köztük ügyfelekkel, rendőrökkel, egészségügyi szakemberekkel, táradalomkutatókkal és kínai, valamint nemzetközi szervezetek munkatársaival. Összesen húsz mélyinterjút készítettek 20 és 63 év közötti nőkkel. Az érintettek valamennyien önként végezték munkájukat.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?