Megállapodás született a bércsökkentésről
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzlovéniában a kormány és a szakszervezetek előzetes megállapodást kötöttek a közszféra dolgozóinak 4,8 százalékos bércsökkentéséről, ez része azoknak a rendkívüli intézkedéseknek, amelyek révén várhatóan sikerül elkerülni, hogy nemzetközi mentőövet kelljen kérnie az országnak.
Illetékesek keddi közlése szerint a bércsökkentéssel az idén 108,6 millió eurót, jövőre további 182,6 millió eurót sikerül megtakarítania a jelentős államháztartási hiánnyal küszködő Szlovéniának, amely egyesek szerint könnyen a hatodik euróövezeti ország lehet, amely kénytelen mentőcsomagért folyamodni.
A keddi megállapodást hivatalosan még jóvá kell hagynia a kormánynak, a parlamentnek és a vezető szakszervezeteknek a tervezett, július elsejei bevezetés előtt.
A szlovén kormány május 9-én állami vállalatok privatizációját, adóemelést és megszorító intézkedéseket is tartalmazó akciótervet fogadott el annak elkerülésére, hogy az ország uniós mentőcsomagért folyamodjon. Az akcióterv 15 állami vállalat privatizálását irányozza elő. A listán egyebek között az ország második legnagyobb bankja, az NKBM, az Adria Airways légitársaság, a ljubljanai repülőtér, a Slovenian Telekom, valamint a Zito élelmiszeripari vállalat szerepel.
A program az áfa 2 százalékpontos megemelését 22 százalékra júliusra hozza előre 2014 januárjáról, a vagyonadó bevezetését pedig az eredetileg tervezett 2015-ről 2014 januárjára. A kormány az áfa megemelésétől évi 250 millió euró többletbevételre számít.
Uros Cufer pénzügyminiszter a kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedésektől együttesen egymilliárd eurós megtakarítást vár. Alenka Bratusek miniszterelnök tájékoztatása szerint az ország GDP-arányos államháztartási hiánya az idén eléri a 7,8 százalékot, de az akciótervvel jövőre már 3,3 százalékra csökken.
A kétmilliós lakosú Szlovénia gazdasága 2011 óta van recesszióban. A Moody's hitelminősítő két hete vágta vissza két fokozattal az ország szuverén besorolását a befektetésre nem ajánlott kategóriába.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?