680 000 dolgozó megy fizetés nélküli szabadságra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatChuck Hagel amerikai védelmi miniszter bejelentette: a Pentagonnál a megszorítások miatt több százezer civil dolgozót kénytelenek 11 napos fizetés nélküli szabadságra küldeni. A dolgozók heti egy napon maradnak otthon - írja a Bloomberg nyomán a hvg.hu.
A Védelmi Minisztérium úgy nyilatkozott, mindent megtett, amit csak lehetett azért, hogy elkerüljék a kényszerintézkedést, de mivel jelentősen megvágta a kormány a keretüket, így muszáj lesz a Pengaton civil dolgozóiból százezreket fizetés nélküli szabadságra küldeni. Hozzátették, ha folytatódnak a megszorítások, akkor jövőre még több alkalmazott járhat ugyanígy - írja a Bloomberg. A mostani kényszerszabadság főleg a képzéssel, illetve a karbantartással foglalkozó munkatársakat érinti.
Nem ez az egyetlen spórolási intézkedés az amerikai hadseregnél. Az emelkedő üzemanyagárak miatt például a civil dolgozók fizetését is csökkenteni kényszerülték.
Március elseje óta már több, szintén az állami szférában dolgozót küldenek folyamatosan fizetés nélküli szabadságra. Így jártak többek között a Fehér Ház munkatársai, de a légi irányítók is. Ez utóbbi miatt a lakosság körében kisebb felháborodás volt, ugyanis a csökkentett létszám miatt rendszeresen alakultak ki késések az ország legnagyobb repülőterein.
hvg.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?