Rektorok: milliárdokkal tartozik az állam az egyetemeknek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Magyar Rektori Konferencia (MRK) a felsőoktatási intézmények múlt évi normatív támogatásainak elszámolásából hiányzó források, valamint az állam által ígért 58 milliárd forint támogatás átutalását sürgeti, mert álláspontjuk szerint e nélkül nem tud tovább működni a hazai felsőoktatás.
Az MRK csütörtöki, az MTI-nek küldött közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt öt évben a magyar állami felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása reálértéken kevesebb mint felére csökkent. Így a nominálértéken több mint 80 milliárd forintos csökkenésből ez évre érvényesített 32 milliárdos elvonást már nem tudják az állami egyetemek, főiskolák kigazdálkodni.
Utaltak arra is, hogy az egyetemek és a főiskolák vezetői jelezték, az intézmények felélték tartalékaikat, további hatékonyságjavítási intézkedésekre az oktatás színvonalának jelentős csökkenése nélkül nincsen lehetőség.
Különböző jogcímeken, így a PPP-konstrukciók kiváltása, a korábbi európai uniós pályázati önrészek biztosítása, intézményi adósságátvállalás, majd a Felsőoktatási struktúraváltási alap létrehozásával, továbbá a kiválósági támogatások odaítélése nyomán összesen 58 milliárd forint támogatás érkezne a felsőoktatási intézményekbe. Eddig azonban csak a támogatás elenyésző része érkezett az egyetemekre, főiskolákra, és egyelőre az alapok feltöltése sem történt meg, pedig ez az összeg biztosítaná az intézmények működőképességét - írták.
A Magyar Rektori Konferencia szerint sokkal súlyosabb helyzetet idéz elő az, hogy az elmúlt évi intézményi normatív támogatások elszámolása, továbbá az abból adódó állami források átutalása sem történt meg, és ezen a jogcímen is több milliárdos támogatás kifizetése van függőben. Ezért azt várják, hogy a jogszabályi rendelkezések alapján járó tavalyi támogatások kifizetésével, valamint a fenntartó által ígért 58 milliárd forint támogatás folyósításával a kormányzat biztosítsa a magyar felsőoktatás további működőképességét.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?