kapubanner for mobile

Béremelést kérnek a honvédség dolgozói

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A május 21-i honvédelem napja alkalmából a Honvédszakszervezet (Hosz) azt kéri Hende Csaba minisztertől, hogy legkésőbb június 30-ig kezdődjenek meg a 2014. évi érdemi bértárgyalások - közölte a Hosz elnöke csütörtökön.

Czövek János közleményében felidézte Áder János köztársasági elnök legutóbbi, a Magyar Honvédséget méltató szavait, továbbá hogy megkeresésükre Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár válaszlevelében úgy fogalmazott: "a kormány elengedhetetlenül szükségesnek látja, hogy mielőbb megvalósuljon a katonai életpályamodellhez kapcsolódó illetményemelés".

A Hosz elnöke azt írta: tagságuk "őszinte örömmel értesült arról", hogy az oktatásban dolgozók mellett a közszféra másik jelentős ágazata, az egészségügy munkavállalói számára is jelentős béremelést jelentett be a kormány. Tekintettel a Hosz által képviselt hivatásos és szerződéses állomány egyre inkább ellehetetlenülő egzisztenciális helyzetére, a Hosz kongresszusi küldöttei fontosnak tartják, hogy a katonák illetményének emelését is tegye lehetővé a 2014. évi költségvetés - áll a közleményben.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek