A pr-os, aki halálra dolgozta magát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy hónapon át minden nap túlórázott az a 24 éves kínai pr-os, aki munkahelyén kapott szívrohamot, írja a Kreatív. Az Ogilvy China marketingese, Gabriel Li a kórházba szállítást követően meghalt.
Az ügynökség blogposztban tudatta a szomorú hírt, amiben azt írják, "hirtelen betegség okozta a fiatal kolléga halálát.
A Yangtze Evening News viszont ismeretlen forrásra hivatkozva azt írta, hogy Li azért hunyt el, mert egy hónapig minden nap túlórázott. Bár a szívroham oka egyelőre tisztázatlan, az Ogilvy China ügyvezetője tagadta ezeket a vádakat. Ő azt mondja, hogy Li egy ideje nem érezte jól magát.
A sok túlóra nem éppen ismeretlen fogalom a fehérgalléros dolgozók számára Kínában, főleg a marketingesek körében, akiknek ügyfelei sokkal többet várnak el tőlük, mint a nyugati világban. 2011-ben egy 25 éves sanghaji pénzügyi elemző hunyt el fura körülmények között, a Shanghaiist blog pedig egyértelműnek tekintette, hogy a hölgy halálra dolgozta magát. A blog szerdai bejegyzésében azt írja, a China Youth Daily szerint (az ifjúkommunisták hivatalos lapja) évente 600 ezer ember halála köthető munkahelyi kizsákmányoláshoz.
Kreatív

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?