A Fidesz szerint 680 ezer ember munkahelyét védték meg
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2013 első negyedévében 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció - derül ki a Fidesz szóvivőjének vasárnapi közleményéből.
Semleczi Gabriella emlékeztetett rá, hogy a programot a munkaerőpiacon hátrányos, veszélyeztetett helyzetben lévő öt társadalmi csoport számára indította a kormány. Ők a kisgyermeket nevelő édesanyák, az 55 év felettiek, a 25 év alattiak, a tartósan munkanélküliek és a szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak.
Az év első három hónapjában a programban résztvevők több mint fele 55 év feletti munkavállaló volt, harmada pedig olyan alacsony iskolázottságú munkavállaló, aki szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozik. Emellett több mint 100 ezer pályakezdő, 25 ezer kisgyermekes édesanya és 4 ezer tartósan álláskereső munkahelyét is védi a program - ismertette Selmeczi Gabriella.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?