Megy össze az építőipar, eddig hétezer állás szűnt meg
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz építőipari ágazat nem áll messze attól, hogy több építőanyag gyártása teljesen megszűnjön Magyarországon. A tégla-, cserép- és betoniparban dolgozók létszáma 14 ezer főről 7 ezerre csökkent.
A válság kezdete óta a tégla- és cserépgyártás mintegy 60 százalékkal zuhant, de más építőanyag-gyártók sincsenek jobb helyzetben - ezt a Magyar Téglás Szövetség elnöke jelentette ki. A lakásépítési tetőfedő anyagok piaca 2008 óta évi 14 ezer négyzetméterről a felére csökkent, eddig 240 munkavállalót bocsátott el az ágazat. A téglaipar teljesítménye 1,1 milliárd téglaegységről 500 millióra esett vissza, és mindössze 3-4 gyártó működik még. A tégla-, cserép- és betonipar létszáma 14 ezer főről 7 ezerre csökkent - ismertette az adatokat Kató Aladár.
Az idei első negyedéves adatokból arra lehet következtetni, hogy 2013-ban 5 ezer lakás épül, holott az 1929-33-as nagy gazdasági válság legrosszabb évében is 17 ezer volt az új lakások száma.
Mind az építőanyag-gyártók, mind pedig az egyesület célja az, hogy állami szinten legyen gazdája a lakásügynek - emelte ki az elnök. Ez lehet egy hivatal vagy miniszteri biztos is, aki hosszú távú stratégiát készít. A következő uniós költségvetési időszakban ugyanis jelentős támogatást lehet lehívni a meglévő épületek energetikai felújítására.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?