kapubanner for mobile

Akár százezer diák eleshet a nyári munkától

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Csaknem százezer, jogviszonyát szüneteltető felsőoktatási hallgató eshet el a diákmunkától, ugyanis két, egymásnak ellentmondó jogszabály van érvényben, írja a Napi Gazdaság. A hallgatói jogviszony mást jelent a társadalombiztosítási és mást a felsőoktatási törvény szerint.

images

Ugyanis másként határozza meg a NAV által is hivatkozott társadalombiztosítási, illetve a felsőoktatási törvény azt, hogy ki minősül nappali tagozatos hallgatónak. Előbbi szerint csak hallgatói iskolaigazolással rendelkező, nappali tagozatos diákokat alkalmazhatnak az iskolaszövetkezetek járulékfizetési kötelezettség nélkül.

A diákok legális foglalkoztatása érdekében az iskolaszövetkezetek azt javasolják, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kezelje egységesen a passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők munkavállalását, valamint a hallgatói státus igazolásához is ugyanazon dokumentumokat (a diákigazolványt) követeljék meg. A jogszabályok harmonizálása érdekében indult lobbitevékenység azonban egyelőre nem vezetett eredményre − mondta a Napi Gazdaságnak Kücsön Gyula, az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének (Iszosz) elnöke.

A tavaly nyári vizsgálatok jegyzőkönyvei szerint a revizorok az ellenőrzéskor a diákigazolványt csak érintőlegesen nézik, a véletlenszerűen kiválasztott diákoknál az adóhatóság nem elégszik meg a szövetkezettől kapott iskolalátogatási igazolvánnyal, minden esetben hivatalos levélben veszik fel a kapcsolatot az oktatási intézménnyel a státus ellenőrzése érdekében. Az Emmi ugyanakkor a felsőoktatási törvényre hivatkozik, e szerint arra is lehetőség van, hogy a hallgatói jogviszonyt a diákigazolvánnyal mint közokirattal tanúsítsák a hallgatók.

Az Emmi az Iszosznak írt tisztázó levelében a felsőoktatási törvényre hivatkozott, e szerint a hallgatói jogviszonyát szüneteltető hallgató is hallgatónak tekinthető, ezért a felsőoktatási intézmény hallgatóijogviszony-igazolást állít ki számára.

Napi Gazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek