kapubanner for mobile

Medvey Leila, a Budapest Bank képzési és fejlesztési vezetője

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Medvey Leila eredeti végzettségére nézve tanár, a tanári diploma megszerzését követően elvégezte a pszichológia szakot, majd humán erőforrás menedzsmentből szerzett diplomát. Ha egy mondatban kellene összefoglalnia, hogyan lett HR-es, az valahogy így hangzana: „"Visszatekintve úgy érzem, hogy erre a pályára születtem, de őszintén szólva egyáltalán nem erre készültem. Az élet viszont megoldotta." Immár 19 éve dolgozik humán erőforrás területen.

Leila nem hagyományos karrierutat járt be. Egész gyermekkorában tanárnak készült, ezért is kezdte pályafutását az iskola falai között. Hamar felért a csúcsra, az akkori oktatási minisztertől átvett oklevél tanúsága szerint "kiváló tanár" vált belőle. Ezzel felmerült a kérdés: akkor most hogyan tovább? A tanári pálya szűknek bizonyult, Leilának további megmérettetésre volt szüksége: kipróbálta magát külföldön és itthon egyaránt, projektekben vett részt, amikor is éppen az Egyesült Államokból hazatérve egy amerikai cég magyarországi szárnybontogatásaiba kapcsolódhatott be. És innen már "szinte" egyenes út vezetett a HR-hez. "A Pizza Hut magyarországi éttermeinek nyitását végző csapat tagjaként éppen a munkatársak kiválasztási és képzési feladatai "találtak meg", és onnantól kezdve erősen hatottak a pályaorientációmra valamint későbbi szakirányú tanulmányaimra is."

Ezt követően a Ciba svájci gyógyszercég HR vezetői pozícióját töltötte be, rengeteg gyakorlati tudásra tett szert a szakmával kapcsolatban. 1997 óta a Budapest Bank HR csapatának tagja. 2000-ben egy éven át a londoni GE központban dolgozott. Jelenleg a bank szervezetfejlesztési és képzési vezetője, korábban a bank fiókhálózatának és támogató funkcióinak HR-ese volt.

"Igazán a Budapest Bankban lettem HR-es, itt értettem és tanultam meg milyen sokszínű és sokrétű ez a szakma és mennyire központi szerepet tölt be, ha jól csináljuk. Hiszen a vállalat teljesítményét az abban dolgozó emberek érik el, a HR pedig hozzájárulhat azoknak a kereteknek a kialakításához, amelyben a munkatársak igazán kibontakozhatják a képességeiket és tehetségüket."

Hitvallása szerint a HR önmagában nem létezik, az üzleti stratégiával szoros szimbiózisban lehet kizárólag sikeres HR-t működtetni úgy, hogy az üzleti és munkatársi érdekek között a lehető legoptimálisabban kell navigálni. Leila hisz abban, hogy minden ember fejleszthető és nyitott is a fejlődésre. Sokszor ugyan nehéz pontosan és érthetően definiálni a fejlesztendőket, de ha jó időzítéssel élünk, akkor meg is sokszorozzuk a fejlesztés hatását, mert pontosan ott és akkor találja el az egyént, amikor éppen vevő rá - mondja.

Kiemelten fontos számára, hogy a megfelelő embert a megfelelő helyre ültesse: igazi HR-es sikerélmény, ha olyan pozícióban dolgoznak a munkatársak, ahol igazán ki tudnak bontakozni, mert éppen azokra az erősségekre építhetnek, amikben igazán jók. Ilyenkor a teljesítmény kiváló, és a munkatárs is nagyon motivált, lubickol a munkájában, ami mindenhol kedvezően, inspirálóan hat.

A magánéletben is az emberközpontúság vezérli Leilát: törekszik arra, hogy környezetével harmóniában, egészséges életmódot folytasson. A jó beszélgetésekből, a zenéből, utazásokból, a 8 és 9 éves fiaival együtt töltött időből tud feltöltődni. Kedveli a szabadtéri sportokat, a lovaglást, terepfutást, síelést, de a legviccesebb program, amikor gyermekeivel együtt gobelineznek.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek