kapubanner for mobile

Könnyítenék a nyugdíjasok elbocsátását

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az elbocsátási okok közé emelné a nyugdíjkorhatár betöltését a jövő évtől a szlovák munka, szociális és családügyi minisztérium - közölte a szaktárca vezetője, Ján Richter kijelentéseire hivatkozva a pozsonyi Pravda kedden.

images

A változtatást, annak támogatói szerint, a pályakezdők körében tapasztalható magas munkanélküliség indokolja és azt a munka törvénykönyvének a szaktárca műhelyében készülő módosítása tenné lehetővé 2014 januárjától.

A módosítás a köz- és a magánszférában dolgozó nyugdíjasokra egyformán vonatkozna, ugyanakkor nem lenne kötelező jellegű, csupán lehetőséget adna arra, hogy a munkaadó a nyugdíjkorhatár betöltésére hivatkozva mondjon fel alkalmazottjának. A hatályos szlovák jog alapján a nyugdíjas alkalmazottak ugyanolyan védettséget élveznek, mint a többi munkavállaló, azaz fegyelmi vétség vagy létszámleépítés miatt bocsáthatóak el, illetve akkor, ha nem képesek betölteni a munkakörükből adódóan rájuk háruló kötelességeket.

A módosítás ellenzői szerint a változtatás sérthetné az alkotmányt és nem hozna érdemi eredményt, mivel az elbocsátandó nyugdíjasok többsége olyan alacsonyan fizetett munkaköröket tölt be, amelyek iránt a pályakezdők érdeklődése nem lenne számottevő. A javaslat kritikusai arra is rámutatnak, hogy a módosítás nem érintené a kiöregedett bírákat, ügyészeket, képviselőket és közjogi méltóságokat sem, akik magasabb béreik, illetve nyugdíjaik révén a legtöbb forrást vonják el a közpénzekből.

"A javaslat erősen diszkriminatív és nem is célirányos, hiszen a legmagasabb bevételekkel rendelkező közjogi méltóságokat nem érinti, de ellehetetleníti azokat a nyugdíjasokat, akiknek megélhetés kérdése, hogy alacsony nyugdíjuk mellett dolgozni tudjanak" - mondta a tárca javaslatáról az MTI-nek Németh Gabriella, a Magyar Közösség Pártja szociális ügyekért felelős alelnöke.

A szaktárca módosítása kapcsán, részben hasonló javaslattal állt elő a pozsonyi parlament második legerősebb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) is. Az ő elképzelésük csak az állami és közigazgatásban dolgozó nyugdíjasokat érintené, rájuk viszont kötelező jelleggel vonatkozna, vagyis az érintett nyugdíjasoknak választaniuk kellene, hogy alkalmazotti viszonyukat vagy a nyugdíjukat akarják megtartani.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek