Mégsem tárgyaltak a taxirendeletről
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVisszavonta a taxirendelet módosításáról szóló javaslatot Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A javaslat a kocsik korhatárát bővítette volna.
A városvezető a javaslat visszavonásakor azzal indokolt, hogy lesz még egy egyeztetés a járművek életkorára vonatkozóan, s ezért később tárgyalják a módosításokat.
Tarlós István az ülésteremben megjelent, a taxik sárga színe ellen tiltakozó néhány taxisnak címezve azt mondta: "hatvanötezer egyeztetés" volt már a rendeletről, az összes létező társasággal tárgyaltak. Hozzátette: nem érti, miért térnek vissza a szín kérdésére, amikor arról már korábban határoztak, az nem tárgya a mostani előterjesztésnek.
A szerdai ülésre benyújtott javaslat enyhítette volna a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozást, továbbá meghosszabbította volna a járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezések határidejét.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?