A fizetés tetemes része megy utazásra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nettó minimálbér hazánkban nem éri el a létminimum háromnegyedét, mégis, ebből a kis összegből kell a munkavállalónak a munkába járását megtérítenie - most is, miután emelték a vasúti- és közúti közlekedés árait. Már csak nagyon kevés munkáltató téríti meg munkavállalójának a munkahelyre eljutását, írja a Fővárosi Hírhatár.
Az egy útra 150, oda-vissza 300 forintos kiadás havonta 6600 forinttal drágítja meg a már egy 50 kilométeres távolságon is irreálisan sokba kerülő bérletet. Ezen a távolságon a vasúti havibérlet 25 ezer forintba, a BKSZ-bérlet további 10 500 forintba kerül, vagyis a havibérlettettel utazó, gyors- illetve sebesvonatra is fölmerészkedő utas havonta több mint 42 ezer forintot kényszerül havonta fizetni, hogy eljusson a munkahelyére.
"Ez nem a magyar fizetésekre szabott összeg, hiszen a nettó minimálbér csak 64 190 forint. A pótjegy bevezetése nem pusztán egy újabb kegyetlen megszorítás, hanem a munkavállalói mobilitás csökkentése is, amivel a kormány a teljes magyar gazdaságnak árt.” – jelentette ki Scheiring Gábor, független országgyűlési képviselő.
Fővárosi Hírhatár
"Ez nem a magyar fizetésekre szabott összeg, hiszen a nettó minimálbér csak 64 190 forint. A pótjegy bevezetése nem pusztán egy újabb kegyetlen megszorítás, hanem a munkavállalói mobilitás csökkentése is, amivel a kormány a teljes magyar gazdaságnak árt.” – jelentette ki Scheiring Gábor, független országgyűlési képviselő.
Fővárosi Hírhatár
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?