kapubanner for mobile

A Dél-Afrikai Köztársaságban a legnagyobb a nők reprezentációja

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyre több nő dolgozik az államigazgatásban a világ húsz legfejlettebb államában, a női vezetők aránya azonban mindegyik országban ötven százalék alatti. Az első helyen Kanada, az utolsón Szaúd-Arábia szerepel a listában - derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből.

"A következő egy évtizedben előreláthatólag egymilliárd nő lép majd be a munkaerőpiacra, indít saját vállalkozást, illetve tölt be új vezető pozíciót. Épp ezért a nőkre ma már egyre inkább úgy tekintenek, mint a következő nagy feltörekvő piacra, a folyamatot pedig a kormányzatok sem hagyhatják figyelmen kívül. Sok országban felismerték már az ebben rejlő lehetőségeket, és a szabályozási környezetet is annak megfelelően alakították át, hogy csökkentsék a nemi esélyegyenlőtlenséget. Ennek ellenére a női vezetők aránya még mindig alacsonyabb, mint a férfiaké az államigazgatásban" - mondta Bindics Judit, az Ernst & Young Államigazgatási Szolgáltatások Üzletágának vezetője.

A világ húsz legfejlettebb országát vizsgáló felmérésből kiderül, hogy mindössze négy államban haladja meg a harminc százalékot a női vezetők aránya az államigazgatásban, annak ellenére, hogy a szektor munkavállalói között általában magas arányban vannak jelen a nők. Még a listán első helyet szerzett Kanadában is csupán 45 százalék a női döntéshozók aránya, míg a szektorban összességében 62 százalékos a reprezentációjuk. A vezetői lista második helyén Ausztrália, a harmadikon az Egyesült Királyság végzett. A legrosszabbul India, Japán és Szaúd-Arábia teljesített - derül ki az Ernst & Young felméréséből.

Az államigazgatásban arányaiban összességében Oroszországban dolgozik a legtöbb nő, a második helyen az Egyesült Királyság, harmadikon a Dél-Afrikai Köztársaság szerepel - mutat rá a tanulmány.

A politikai életet tekintve a Dél-Afrikai Köztársaságban a legnagyobb a nők reprezentációja, a parlamenti képviselők 42 százalékát, a miniszterek 40 százalékát ők adják. A lista második helyén Németország, a harmadikon Kanada áll.

Minőségi változás a vezetőségben

"A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nők megjelenése a döntéshozatali mechanizmusokban minőségi változást indít el az adott szervezetben. A női vezetők ugyanis elősegítik a mindkét fél számára előnyös, úgynevezett win-win szituációk kialakítását, sok esetben ezzel is előmozdítva a már holtpontra került vitákat" - mondta Bindics Judit.

Négy pontos javaslatcsomag

Az Ernst & Young tanulmánya szerint négy fontos lépésnek kell teljesülnie ahhoz, hogy növekedhessen a nők aránya az államigazgatásban. Egyrészt jogszabályi változtatásokkal kell segíteni a láthatatlan akadályok leépítését, másrészt kulturális fejlődésre van szükség. A lista harmadik helyén a példaképek bemutatása, a negyediken a következő generációknak szóló akcióterv szerepel.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek