kapubanner for mobile

Egyszerűbben válhat egy munkahely kerékpárosbaráttá

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hetedik alkalommal hirdeti meg a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a pályázati eljárás az idén egyszerűsödik - közölte a tárca.

A közlemény szerint az adatlapot internetes felületen is ki lehet tölteni. A korábbi években indulóknak a már megküldött dokumentumokat nem kell ismételten beadniuk, a regisztrációnál kapott kóddal adataikat könnyen csatolhatják új jelentkezésükhöz.

A pályázatok beküldési határideje szeptember 30-a. Az eredményhirdetés az év végén várható a négy vállalati és három települési kategóriában. A nyertesek egy évig használhatják a "Kerékpárosbarát Munkahely 2013", illetve a "Kerékpárosbarát Település 2013" elnevezést és emblémát.

A kerékpárosbarát munkahelyek megfelelő biciklitárolási vagy átöltözési lehetőségekről gondoskodnak, több cég támogatja alkalmazottai kerékpárvásárlását.

A NFM tavaly kiírt pályázatain 14 település és 24 munkahely nyerte el a kerékpárosbarát címet, a pályázók száma 2011-hez képest több mint kétszeresére nőtt - közölte a tárca.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek