Stratégiai partnerségi program a foglalkoztatás fellendítésére
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFoglalkoztatási témában stratégiai partnerséget kötött a Man at Work Kft. Nemesvámos Önkormányzatával. Az együttműködés az 5000 fő alatti települések tartós munkanélküliségének enyhítésére meghirdetett felhívás mintaprojektje. Ennek keretében elsősorban a hátrányos helyzetűek, a rossz anyagi körülmények között, segélyen élők számára biztosítanak betanított, alkalmi, segéd- és szakmunkát, valamint segítik a fiatalok pályaorientációját.
„Az ingyenes együttműködés keretében a Man at Work Kft. kiemelten kezeli a partnerség keretében bejelentkező, nálunk regisztrált nemesvámosi lakosok munkavállalásának elősegítését. Az önkormányzat ajánlása alapján a tartós munkanélküliek, és/vagy rossz anyagi körülmények között élők fokozott mentori támogatást kapnak, amely kiterjed a munkavállalással kapcsolatos problémáik lehetőség szerinti megoldására. Fontosnak tartjuk, hogy évi két-három alkalommal Nemesvámos Önkormányzatának szervezésében tájékoztatót tartsunk foglalkoztatási témában (munkavállalási lehetőségek, állásinterjúkra felkészítés, stb.) ” – mondta el a stratégiai partnerségi program bejelentésekor Ottó Csaba, az MMOSZ alapító tag Man at Work Kft. ügyvezetője, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnöke.
A Man at Work Kft. vállalása szerint a stratégiai partnerségi program még az idei évben kiterjed az Észak-Dunántúlra és Pest megyére, ahonnan várják az érdeklődő önkormányzatok jelentkezését.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?