Telephely-fejlesztési pályázatok kkv-knak - 652 új munkahely
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz észak-alföldi régióban 88 pályázó nyert a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára meghirdetett telephely-fejlesztési pályázaton, összesen 5,6 milliárd forintot - jelentette be Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) ügyvezető igazgatója.
Egy vállalkozás átlagosan 56-60 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott a programnak köszönhetően. A korábbi 1,7 milliárd forintos keretet a kormány ugyanis 3,9 milliárddal megemelte.
A régióhoz tartozó három megyében - Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg - 288 telephely-fejlesztési pályázat érdekezett az ügynökséghez, közülük nyertek 88-an.
A fejlesztési célok mellett a munkahelyteremtési és -megtartási vállalások is kedvezőek, a támogatói döntéssel 652 új munkahely létesül, 323 pedig megmarad a régióban - jelezte az igazgató.
Mező Ferenc tájékoztatása szerint az elmúlt másfél évben - beleértve a mostani 88-at is - 301 nyertes telephely-pályázatra összesen 16 milliárd forint európai uniós forrást fizettek ki, ami 2300 új munkahelyet jelent a kkv-szektorban a három megyében.
Az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) keretében 2007-től 1612 projekt nyert 281,2 milliárd forint támogatást. Eddig csaknem 1500 projektre kötöttek szerződést 265,4 milliárd forint támogatási összeggel, amiből 160 milliárd forintot fizettek ki - tájékoztatott Mező Ferenc.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?