Így alakult a hevesi munkahelyteremtő pályázat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚj munkahelyek teremtésére, illetve a meglévők megőrzésére 755 millió forintot nyert Heves megye a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pályázatán - jelentette be Horváth László országgyűlési képviselő, kormánymegbízott pénteken Egerben.
Horváth László a városban tartott sajtótájékoztatójáról az MTI-nek elmondta: az NGM pályázatán azok a mikro-, kis- és középvállalkozások vehettek részt, amelyek vállalták a munkahelyek megőrzését, illetve újak teremtését. Idén erre a célra országos szinten tíz milliárd forint áll rendelkezésre, ez tízezer munkahely megőrzését és ötezer új megteremtését teszi lehetővé.
A kormánymegbízott emlékeztetett: Heves megyében az NGM tavalyi kiírására beérkezett 27 pályázatból 24 volt eredményes, ami 179 millió forintos forrást tett elérhetővé, és összesen 380 munkahely megóvását, illetve megteremtését eredményezte. Idén viszont már 74 pályázat érkezett be, amelyből 62 felelt meg a kiírásnak, ez 755 millió forintos forrást és 1022 munkahelyet jelent, ebből 658 a megóvott és 364 az új állás.
Horváth László elmondta azt is, hogy ez az összeg a tavalyi forráshoz képest jelentős bővülés a megye számára, Heves nyolc százalékkal részesül az országos keretből.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?