kapubanner for mobile

Drágán spórolnak a kényszernyugdíjjal

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Úgy tervezték, húszmilliárdot spórolnak a közszférában egyszerre munkabért és nyugdíjat is kapók kényszernyugdíjazásán, de a Világgazdaság cikke szerint lehetséges, hogy az intézkedés inkább többmilliárdos többletkiadást okozott.

Júliusban kell elküldeni azokat a nyugdíjaskorú dolgozókat, akik eddig a közszférában tevékenykedtek, amennyiben nem kaptak külön mentességet, mivel ezután senki sem kaphat egyszerre nyugdíjat és fizetést. Aki marad, annak szüneteltetik a nyugdíját. Azt nem tudni pontosan, hány embert érint az erre vonatkozó jogszabály életbe lépése.

A nyugdíjfolyósító 6840 ilyen személyről tud, akiknek közel fele, 3500 közszolga kérte továbbfoglalkoztatását. A Miniszterelnökség nem közölte, hány kérvényt hagytak jóvá. Az egészségügyből vannak ilyen adatok, ott 1906 kérelmezőből 1848 fő biztosan maradhat.

Az egészségügyiek elmaradó nyugdíjat azonban az állam kompenzálja jövedelemkiegészítés címén. Különböző jogalapokkal erre több mint négyezer dolgozó jogosult. A Világgazdaság számítása szerint 96 ezer forintos nyugdíjjal számolva ez havonta négyszázmillió forint kiadásátcsoportosítást jelent. Az idei második félévre 6,4 milliárd forintot szánnak erre.

Azt is megbecsülték, mennyit spórolhat az állam: ha mind a 3500 kérelmet jóváhagyják, akkor is több mint háromezer embertől megválik a közszféra, ami hozzávetőleg havi 650 millió, a második félévben 4 milliárd forint megtakarítást jelent. Ez kevesebb, mint amit az egészségügyiek kompenzációjára szánnak, és messze elmarad a 20 milliárdos megtakarítási tervektől.

Világgazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek