Hétezer fiatalt segített álláshoz a kormány
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány eddig több mint hétezer fiatal számára nyújtott segítséget munkahelyének megtalálásához, illetve megőrzéséhez az Első Munkahely Garancia Program keretében - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára.
Az eredetileg hárommilliárd forintos keretet 600 millió forinttal bővítették, és így a tervezett 3000-3500 fiatal helyett kétszer annyian kaphattak segítséget.
Az államtitkár emlékeztetett arra, az Első Munkahely Garancia Programon keresztül a munkahely megtalálásához, megőrzéséhez azáltal nyújtottak segítséget, hogy a munkaadóknak a fiatalok után hosszabb ideig nem kell a közterheket vagy azok egy részét megfizetniük.
A fiatalok vállalkozóvá válását úgy segítik, hogy az egyéni vállalkozóknak hárommillió forint, a társas vállalkozóknak pedig hatmillió forint vissza nem térítendő támogatást fognak nyújtani az Új Széchenyi Terv keretében. Szeptembertől emellett a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével együttműködve célzott programokkal segítik a fiatalok legújabb ötleteit, a piacon leginkább eladható új termékeit.
Őry Csaba néppárti EP-képviselő szerint a fiatalokat úgy szeretnék segíteni, hogy munkahelyük elvesztése vagy iskolai végzésük után négy hónapon belül valamilyen munkalehetőséget, gyakornoki programban való részvételt vagy képzési lehetőséget kínálnának számukra. Elmondta, ha az unió elfogadja a 2014 és 2020 közötti költségvetését, akkor hatmilliárd eurót különítenek el e célra az Európai Szociális Alapon belül a tagállamok számára. Magyarország ennek a kezdeményezésnek mindenképpen részese lesz, mert az alapfeltétel, hogy 25 százalék felett legyen a fiatalok körében a munkanélküliség, és nálunk ezt az arányt valamivel meghaladja az állásnélküliek aránya - jelezte Őry Csaba.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?