A kontroller is lehet empatikus
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEmpátiára és kiváló kommunikációs képességekre is szükségük van a kontrollereknek ahhoz, hogy sikerrel láthassák el a munkájukat. Egyebek mellett ez is kiderült a Sikeres Controller Felmérésből, amelyet a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég végzett el német nyelvterületen és Magyarországon.
A gyorsan változó gazdasági környezet miatt a vállalatvezetők mind jobban igénylik a naprakész, számszerűsített információkat, elemzéseket, ám a kimutatásokat nem célszerű egyszerűen eléjük tenni, a kontrollereknek támogatniuk kell a vezetőket ezek értelmezésében. Németországban a válaszadók ennek megfelelően igen fontos kompetenciának tartják az empátiát és a kommunikációs képességet, ám Magyarországon ennek jelentőségét még nem ismerték fel. Pedig az itthoni vállalatoknál is előtérbe kerül a csapatmunka, egyszemélyi vezetők helyett egyre inkább vezetői teamek hozzák meg a döntéseket, s a kontrollereknek mind nagyobb mértékben kell együttműködniük más szakterületekkel, teamekkel, illetve saját kollégáikkal.
A kontrollereknek a korábbinál sokkal gyorsabban, jóval több adatot kell elemezniük, s a pénzügyi - számviteli fókuszú riportok helyett előtérbe kerülnek az üzleti környezetet és a vevőt központba állító elemzések. Nem csoda, hogy a kontrollerektől egyre komplexebb szakmai tudást várnak el a vállalatok. Ugyanakkor ennek megszerzésében nemigen támogatják őket, a vállalatok többsége nem nyújt számukra megfelelő tanulási, továbbképzési lehetőségeket.
A felmérést nálunk a Profession.hu támogatta, amelyben csaknem 300 magyar gazdasági vezető, illetve szakember vett részt.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?