Minden harmadik állástalan egy éve nem talál munkát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHiába csökkent majdnem ötéves mélypontra a nyilvántartott álláskeresők száma, a csoport összetételének alakulása arra enged következtetni, hogy a tartósan állástalanok a korábbinál is nehezebb munkaerő-piaci helyzetben vannak.
Májusban a nyilvántartott álláskeresők a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint 515 ezren voltak, közel 40 ezerrel kevesebben, mint egy hónappal ezelőtt, és 20 ezerrel kevesebben, mint egy éve. Ezzel egyébként majdnem ötéves mélypontot sikerült beállítani, hiszen legutóbb ennyire kevésről 2008 decemberében számolt be az NFSZ, 477 ezerről.
A változás mögött elsősorban a közfoglalkoztatás áll, mivel idén a korábbinál is több lehetőséget kínál az állami munkaprogram. Ezt erősíti az a tény is, hogy év elején több mint 130 ezer új támogatott pozíció nyílt meg egy hónap alatt márciusban, majd áprilisra már "csak" 35 ezer, májusra pedig 22,6 ezer álláshelyet jelentettek. Ez pedig minden esetben jóval meghaladja a piac önerejéből létrejövő munkahelyeinek a számát.
Májusra 13,7 ezer új munkaerőigényt jelentettek. A most közölt adat egyébként pozitívumként is értékelhető már csak azért is, mert ez nyolc hónapja a legmagasabb számnak tekinthető, bár az sincs kizárva, hogy a meglehetősen télies tavasz miatt lassabban nyíltak meg a szezonális munkalehetőségek idén. Mindenesetre ha az éves gördülő összegeket nézzük meg, akkor az látható, hogy 2011 októbere, vagyis több mint 2,5 éve most először mutat növekedést ez a szám egyik hónapról a másikra. Bár az idén május végével záródó év adata még mindig csak töredéke az előző évinek, de bizakodásra adhat okot ez a változás - akár trendfordulót is jelezhet, ám ezt csak a következő hónapok erősíthetik meg.
Az álláskeresőkre visszatérve a májusi statisztika szerint előző hónaphoz képest 13 ezerrel több lett az ellátás nélküli, valamivel többen voltak, mint 276 ezer fő, 13 ezerrel kevesebben élnek szociális segélyből (187 ezren), és kevesebb lett a tartósan munkanélküli is, 168 400-an voltak.
Mindez azonban nem feltétlenül értelmező pozitívan, hiszen a teljes nyilvántartottak számán belül majdnem ötéves csúcsára emelkedett a tartósan állástalanok aránya. Vagyis arányaiban a nyilvántartottak száma jobban csökkent, mint a tartósaké. Ez pedig azt jelenti, hogy a munkaerőpiac új igényeinek a tartósan, tehát legalább egy éve álláskeresők egyre nehezebben tudnak megfelelni. A problémát jelzi az is, hogy egy évvel ezelőtt még "csak" 135 ezer ilyen munkanélküli szerepelt a nyilvántartásban, tehát egy év alatt 32 ezerrel növekedett a létszámuk.
A helyzetet az sem könnyíti meg, hogy eddig még soha nem látott csúcsra növekedett az átlagos regisztrációs idő. Az NFSZ friss adatai szerint májusban már 383 nap volt ez az idő. Vagyis valamivel több mint egy évig nem találnak munkát az állástalanok.
Májusban egyébként szintén rekord alacsony volt a diplomás állástalanok száma is: a közölt a 28,2 ezernél kevesebben legutóbb 2009 júniusában, vagyis szinte kereken 4 éve voltak, 22,8 ezer főt közölt akkor az NFSZ. Ezek után pedig nem annyira meglepő az sem, hogy a pályakezdő álláskeresők száma is ugyanilyen mélypontra került: 58,5 ezren voltak most májusban, aminél kevesebben 2009 év közepén szerepeltek a nyilvántartásban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?