kapubanner for mobile

Több adó folyik be a magyarok miatt Ausztriában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Örülnek az osztrákok a kint dolgozó magyaroknak, ugyanis a bevándorlók miatt több adó folyik az államkasszába - írja a Die Presse cikke nyomán a Világgazdaság. Még annál is több a bevétel, mint amennyibe az államnak a migránsok kerülnek.

27 százalékkal növekedett az Ausztriába irányuló bevándorlás 2011-ben, és ez az arány nagyobb volt, mint a legtöbb más ipari államban. Ezek az adatok az OECD által bemutatott jelentésből származnak.

Az Ausztriába érkező bevándorlók legnagyobb csoportját továbbra is a németek alkotják. Míg korábban őket a volt Jugoszlávia területéről és Törökországból érkezők követték, jelenleg mindenekelőtt románok és (a válság sújtotta) magyarok mennek Ausztriába.

Az OECD először foglalkozott részletesen azzal, hogy a bevándorlásnak milyen hatásai vannak az államok költségvetésére. Globálisan tekintve a fiskális hatás csekély, Ausztriában azonban enyhén pozitív.

Minden bevándorló, aki Ausztriába érkezik, átlagosan több adót és szociális járulékot fizet, mint amennyi juttatást igénybe vesz a képzésre, egészségre és társadalombiztosításra (beleértve a jövőbeni nyugdíjat is).

Világgazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek