kapubanner for mobile

Többet dolgozunk, mint 20 éve, táppénzre sem nagyon megyünk

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több mint egy héttel dolgozunk többet évente, mint a 90-es évek elején, a tanulmányi szabadság szinte ismeretlen foglalom lett mára és az elbocsátottak munkáját a maradóknak kell elvégezniük - írja a Napi Gazdaság a KSH összeállítása alapján.

Az egy főre jutó, munkarend szerint teljesíthető 255 munkanapból a kilencvenes évek elején még 213 napot sem teljesítettek átlagosan, ami 2011-ben már közel 220 nap volt. A szabadságon eltöltött idő némileg, azon belül is az 1992-2011 közötti időszak elejére koncentrálódóan nőtt.

A KSH által vizsgált munkavállalói körbe tartozók 2011-ben fele annyi napot sem hiányoztak betegség miatt, mint a 90-es évek elején, így tavalyelőtt az átlag alig haladta meg az évi 8 napot, aminek szűk felét tette ki a betegszabadság. A változás - mely a vélhetően a kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzet fegyelmező erejének köszönhető -, ahogy azt a társadalombiztosítási adatforrások is megerősítik, az elmúlt 3-4 évben volt különösen markáns.

A versenyszféra kisméretű (5-49 fős) vállalkozásainál dolgoznak a legtöbbet: közel 6 nappal dolgoztak többet, mint az 50 fős és nagyobb vállalkozások (illetve 7,7 nappal, mint a költségvetési intézmények) dolgozói. Az eltérés közel kétharmada a betegség miatti hiányzásra jutott, de a kisvállalkozások dolgozói szabadságon is mintegy 1,5 nappal rövidebb időt töltöttek el.

Tanulmányi szabadság, illetve engedély nélküli távollét előfordulása a kerekítési határ alatt maradt, míg a többi hiányzási ok miatti munkanap-kiesés jóval elmaradt a versenyszféra átlagától. E körben a 2005. évihez képest a szabadságon eltöltött napok száma valamivel több mint 1 nappal nőtt, a betegség miatti munkaidő-kiesés viszont 6,2 napról 4,5 napra mérséklődött.

A fizikai dolgozók közel 3 nappal rövidebb időt töltöttek szabadságon 2011-ben, mint a szellemi munkakörben dolgozók. Ez részben az életkori összetételre, részben pedig arra vezethető vissza a KSH szerint, hogy a szabadságon eltölthető idő tekintetében kedvezményezett közszféra dolgozóinak többsége szellemi munkát végez.

A betegség miatti munkaidő-kiesés mind a fizikai, mind a szellemi dolgozók csoportjában csökkent, ezen belül a fizikaiaknál egy kicsit nagyobb mértékben, mint a szellemieknél. 2011-ben a szellemi foglalkozásúak betegség miatt átlagosan 5,9 napot hiányoztak, ami 1,7 nappal maradt el a fizikai állománycsoportba tartozókra jellemző értéktől.

2005-ben a versenyszférában még 219 ledolgozott nap jutott egy munkavállalóra, 2011-ben viszont ennél egy nappal (1,4 nap) hosszabb idő, miközben a munkarend szerinti munkanapok száma ugyanannyi maradt. Ez annyit jelent, hogy ugyanaz a munkamennyiség teljesítése egyedül a munkaidőalap növekedése miatt elvileg több mint 10 ezer fővel kisebb létszámot igényelt 2011-ben, mint 2005-ben, illetve ilyen nagyságú létszámvesztésre szolgál magyarázatul - áll a KSH friss kiadványában.

Napi Gazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek