Indul a verseny: ki bánik a legjobban ügyfeleivel?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIdén ötödször rendezik meg a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” üzleti versenyt, melynek legfőbb célja a magyarországi ügyfélkiszolgálási kultúra fejlesztése. A 2009-ben indított program lehetőséget ad a részt vevő vállalatoknak ügyfél-kiszolgálási színvonaluk összehasonlítására ágazatokon belül és ágazatok között is.
Az értékeléseket követően a részt vevő cégek helyezéstől függetlenül olyan piaci és vevőkiszolgáláshoz kapcsolódó adatokhoz, iránymutatásokhoz, trendekhez juthatnak hozzá, melyek fontos fejlődési lehetőséget jelentenek az értékesítési és az ügyfélkapcsolati részleg, ezáltal az egész vállalat számára.
A verseny három kategóriában méri a vevők elégedettségét, a kiszolgálás minőségét: személyes, call center és elektronikus. A Díj odaítéléséhez számos kritériumnak kell megfelelniük a pályázóknak, a rangsorolás alapjául szolgáló eredmények konkrét méréseken alapulnak. „Egy-egy résztvevő vállalat eredményeit 60 százalékban saját ügyfeleinek az ügyfélkiszolgálással való elégedettsége határozza meg, 40 százalékban pedig az általánosságban elvárt vevőkiszolgálási sztenderdek megvalósulása, amit próbavásárlással (mystery shopping) mérünk” – hangsúlyozza Mózes István, a szervező ClientFirst Consulting ügyvezető partnere. Kiemeli: A kétféle módszer adta eredmények határozzák meg a végső rangsort, így a díjazottakat is.
Az objektív kép kialakításához egy-egy vizsgálat során egy adott cég több száz saját ügyfelének véleményét kérdezik meg a kiszolgálásáról, és akár száznál több próbavásárlást is végeznek. „A versenyt idén ötödik alkalommal szervezzük meg, a Díjat a szakma elismeri és sokra tartja, ennek egyik legfőbb oka, hogy nem "csak" egy elismerésről van szó. Nagyon fontos hangsúly van az értékelést követően elkészült piaci és vevőkiszolgálási iránymutatásokon, melyhez a résztvevő vállalatok a részvételért cserébe természetesen megkapnak, így azt az értékesítési és ügyfélkapcsolati részleg, azon keresztül pedig az egész vállalat fejlesztésére fordíthatnak” – összegez Kricska István, a ClientFirst Consulting ügyvezető partnere.
A tavalyi verseny során a próbavásárlók több mint félezer üzletet teszteltek, és közel 200.000 kérdésre adtak választ. A megmérettetés során több mint 5.000 ügyfelet kérdeztek meg, és közel 1.500 próbavásárlói tesztet értékeltek a szervezők, amely alapján kialakult az részt vevő cégek rangsora. A Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj szakmai támogatója a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, a verseny jogi tisztaságát a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi jogi iroda szavatolta.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?