Csökken az álláskeresők száma Nógrád megyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHarmadik hónapja csökken az álláskeresők száma Nógrád megyében. Május végén 17 482 volt a létszámuk, ennél kevesebb álláskeresőt utoljára 2008 decemberében regisztráltak - közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.
Tamási Ildikó hozzátette: a kedvező változás mögött főként a közfoglalkoztatás állt, valamint az, hogy sokan találtak munkát bér- és járulékjellegű támogatással.
A tavaszi hónapokban 586-tal csökkent a pályakezdő állástalanok száma is, de a létszámuk még így is eléri a 2095-öt. Az igazgató elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztérium által elindított Első munkahely garancia programra május végéig 118 kérelem érkezett Nógrádban 133 pályakezdő foglalkoztatására. A munkáltatók elsősorban szakképzetteket kerestek (eladót, vagyonőrt, lakatost, adminisztrátort), de sok lehetőséget kínáltak szakképzetleneknek is, például takarítói, konyhai kisegítői, gépkezelői munkát.
Az egy évvel korábbinál jobban alakult a munkaerő-kereslet: májusban 1682 állás várt betöltésre, ebből 678 új bejelentés volt. Utóbbiak döntő többsége támogatási igénnyel társult. A támogatott álláshelyek aránya a megyében 73,2 százalékos volt. Támogatás nélkül 182-en helyezkedtek el, főként az építőipar, a kereskedelem és a szállítás területén.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a foglalkoztatási ráta az első negyedévben 42 százalékos volt Nógrád megyében, amihez 18,1 százalékos munkanélküliségi ráta társult. A foglalkoztatás szintje országos viszonylatban a legalacsonyabbnak számított, miközben a munkanélküliségi ráta Szabolcs-Szatmár-Bereg megye után a legmagasabb értéket mutatta.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?