kapubanner for mobile

Internetes hirdetésben 102 embert vertek át

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség az ellen a miskolci férfi és nő ellen, aki tavaly internetes hirdetésben azonnal kezdhető munkát ígért, az „anyagküldésért” pedig több ezer forintot kért. Az ügynek 102 sértettje van.

Szerte az országból jelentkeztek a munkára, a leendő „partnerek” a megjelölt bankszámlára átutalták a pénzt – mondta a főügyészség szóvivője. A két embernek sem lehetősége, sem szándéka nem volt ígéretének teljesítésére, s a hirdetésre jelentkezőknek e-mailben megadott telefonszámon a pénzek beérkezése után már egyiküket sem lehetett elérni.

Havi 55 ezer forintos kereseti lehetőséget kínáltak a csalók, a hirdetésben kozmetikai termékek csomagolásához, címkézéséhez kerestek jelentkezőket azonnali vagy másnapi munkakezdéssel. A tevékenységhez szükséges anyagot Érden kellett volna átvenni, ám annak, aki néhány óra alatt nem tudott a megjelölt címre eljutni, megígérték, hogy 3500 forint átutalása ellenében futárszolgálattal küldik el.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek