Menedzserportrék: Felcsuti Péter
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat
Név: Felcsuti Péter
Születési év: 1949
Jelenlegi munkahely Raiffeisen Bank Rt.
Honlapjának címe:www.raiffeisen.hu
Jelenlegi pozíció: vezérigazgató
Ajánlat
Menedzsmentfórum
Fórum döntéshozóknak
Menedzserportrék
A döntéshozók
Bemutatkozás:
Tanulmányait 1973-ban Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében és 1980-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte, majd ugyanitt, a Pénzügy tanszéken 1981-ben doktori címet szerzett. 1973-tól az MNB Devizagazdálkodási főosztály KGST területén, 1979-től pedig a főosztály tőkés területén, (Dél-Amerika, Közel-Kelet, Távol-Kelet) dolgozott. 1984-től az MNB hitelfeltételi tevékenységébe bekapcsolódva az europiaci műveletek, szindikált kölcsönök, publikus és zártkörű kötvényműveletek és az exportfinanszírozás terén szerzett tapasztalatokat. Aktívan részt vállalt a Citibank és a Unicbank létrehozásával kapcsolatos munkálatokban. 1987-től főosztályvezető-helyettesi pozíciót töltött be az MNB Devizagazdálkodási főosztályán, majd 1989. márciustól októberig a Citibank Budapest Rt. ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Ezt követően az akkori Unicbank, mai nevén Raiffeisen Bank vezérigazgatója.
Korábbi munkahelyek:
1973 - 1989 MNB Devizagazdálkodási főosztály munkatársa, később főosztályvezető helyettese
1989 - 1989 Citibank Budapest Rt. ügyvezető igazgatója
1989 - Unicbank később Raiffeisen Bank Rt. vezérigazgatója
Iskolai végzettségek:
1973 Moszkva, Nemzetközi Kapcsolatok Intézete
1980 Budapest, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem
1981 Budapest, MKKE Pénzügy tanszék, doktori cím
Tudományos munkák, elismerések:
1997-ben Heller Farkas kitüntetést kapott, a pénzügyi szakmában végzett tevékenységének elismeréseként
Közéleti szerepvállalás:
1995 -2000-ig a Magyar Bankszövetség alelnöke
Nyelvismeret:
angol (felsőfokú)
spanyol, (felsőfokú)
orosz (felsőfokú)

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?