kapubanner for mobile

Lezárultak az IBM munkásperei

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az IBM ellen pert indító kaliforniai felperesek - akik azzal vádolták a céget, nem tájékoztatta őket, hogy merevlemez és félvezető gyártó üzemeiben rákot okozó veszélyes anyagokkal dolgoznak - peren kívül megegyeztek az IBM-mel, jelentette be szerdán a cég szóvivője.

Körülbelül 50 ügyről van szó, melyeket "véglegesen lezártak", közölte Chris Andrews szóvivő, de a részleteket bizalmasan kezelik. Februárban a bíróság elutasította két korábbi IBM dolgozó keresetét, akik szerint a kék óriás veszélyes anyagokkal dolgoztatta őket, de elmulasztotta ezeknek az anyagoknak a kockázatairól tájékoztatni őket.
A tárgyalás bezárásakor Robert Baines utasította az IBM-et és a felpereseket, úgy egyezzenek meg, hogy a még lezáratlan ügyeket ne kelljen tárgyalni.

A kaliforniai ügyek különösen nehezek voltak a felperesek szempontjából, mert a kaliforniai törvény szerint nem csak azt kell nekik bizonyítaniuk, hogy rákos megbetegedésüket az IBM San Jose-i üzemében használt vegyszerek okozták, hanem azt is, hogy az IBM tisztában volt az anyagok ezen tulajdonságaival, mégis kötelezte őket a velük való munkára.

forrás: IDG News service
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek