kapubanner for mobile

Romafoglalkoztatási programot készít az OCÖ

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Romafoglalkoztatási programot készít az OCÖ

Magyarország.hu
2004. július 20., kedd
Augusztusban az Országos Cigány Önkormányzat intézményeiben hetvenkilencen állnak munkába abból a több mint száz jelentkezőből, akik hat hónapon át tanultak államigazgatási, emberi jogi, humán erőforrás-fejlesztési és kommunikációs ismereteket. A nyár végére az OCÖ kísérleti programot dolgoz ki a romák foglalkoztatására és integrációjára a leghátrányosabb helyzetben levő településeken.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium tavaly decemberben kötött megállapodást az Országos Cigány Önkormányzattal arról, hogy közös lépéseket tesznek a romák foglalkoztatottságának emeléséért. Az OCÖ-nél több mint százan vettek részt a hat hónapos tanfolyamon és az országos intézményrendszer kialakításában. Ebből csaknem nyolcvanan állnak munkába augusztus elején az OCÖ huszonkét intézményénél, foglalkoztatásukat az FMM támogatja. Az OCÖ intézményei és a megyei munkaügyi központok külön megállapodást kötnek a közös feladatokról.

A munkaügyi tanácsokban és a foglalkoztatást segítő pályázatok elbírálásánál lényeges szempont lesz a romaintegráció, a hátrányos helyzetűek támogatása. A megyei munkaügyi központok roma referenseket foglalkoztatnak majd, akik egyéves gyakorlati képzésen vesznek részt - áll az FMM és az OCÖ közös nyilatkozatában.

Munkaügyi program készül a hátrányos helyzetű megyéknek

Az OCÖ augusztus végére egy kísérleti programot dolgoz ki, amelynek célja, hogy a leghátrányosabb helyzetben levő településeken emelje a romák foglalkoztatottságát, és segítse integrációjukat - mondta el Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke, miután kedden Burány Sándor munkaügyi miniszterrel értékelték a tavaly decemberben kötött megállapodás eredményeit. A program alapján ősszel tárcaközi bizottság alakul, amely a javaslatok megvalósítását koordinálja. Ez olyan térségfejlesztési program, amely a munkahelyteremtésre és a vállalkozásfejlesztésre helyezi a hangsúlyt - mondta el a Magyarország.hu-nak Kolompár Orbán. Az elnök a hátrányos helyzetű térségek közül Nógrád, Szabolcs, Heves és Borsod megyét emelte ki, utóbbi megyében a legmagasabb a roma lakosság aránya Magyarországon.

Az OCÖ ezenkívül szeretné elérni, hogy egy delegáltja szavazati joggal vehessen részt a közmunkatanácsban, és a szervezet megyei intézményeinek vezetői aktív szerepet vállalhassanak a munkaügyi tanácsok romákat érintő programjainak előkészítésében és végrehajtásában.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek