Megállapodott az AUA és a Lauda Air
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Austrian Airlines (AUA) és a Lauda Air vezetése és a munkavállalók kedden lezárták a több mint másfél éve folyó alkudozásukat.
Megállapodott az AUA és a Lauda Air 2004. augusztus 24. FigyelőNet, MTI-Eco Az Austrian Airlines (AUA) és a Lauda Air vezetése és a munkavállalók kedden lezárták a több mint másfél éve folyó alkudozásukat. hirdetés Az AUA elnöksége és a munkavállalók képviselői a hétfő óta folytatott maratoni tárgyalások után kedden aláírták az új kollektív szerződést. A visszamenőleg, április 1-től érvénybe lépő kollektív szerződés értelmében egységes fizetési rendszert érvényesítenek a két légitársaság újonnan felvett személyzetére, a pilótákra és az utaskísérőkre. Ez azzal jár, hogy az AUA alkalmazottai kevesebbet, az eddig rosszabbul fizetett Lauda Air légiszemélyzete viszont lényegesen többet fog keresni. Az AUA és a Lauda Air, amely eddig az AUA leányvállalata volt, október 1-től közösen üzemelnek majd, ennek megfelelően a kollektív szerződésben a munkaidőre vonatkozóan azonos feltételeket szabnak meg, illetve lehetővé teszik az alkalmazottak két társaság közötti mozgását, és átjárható karriermodellt valósítanak meg. Az AUA vezetése a megállapodástól a csoport versenyképességének javulását reméli. Az AUA vezetése egyben közölte, hogy a korábban "vadsztrájknak" minősített, múlt heti munkabeszüntetésért nem vonja felelősségre a résztvevőket. Ez a munkabeszüntetés 640 ezer eurós kárt okozott a vállalatnak. A tavaly augusztusi és októberi munkabeszüntetések költségeit a társaság 4,5 millió euróra becsüli.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?