Ex-menedzsere vádolja embertelen rendszerrel a Billát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAusztriában a helyi munkakamarához fordult a Rewe kereskedelmi konszern egyik ex-menedzsere, mivel állítása szerint a cég zsarolta dolgozóit, és béreinek egy részét feketén fizette ki számukra.
A Billa, Merkur és Bipa láncokat üzemeltető Rewe-t egyik menesztett menedzsere panaszolta be az osztrák munkakamaránál (AK).
A vezető az osztrák televízió "Zeit im Bild 2" című műsorában elmondta: a cég arra kényszerítette, hogy a dolgozók béreinek egy részét feketén fizesse ki. Az alkalmazottakat hivatalosan heti 10 órára jelentik be, miközben valójában 40-50 órát is kitesz a munkaidejük. A menedzser szerint a különbséget gyakorlatilag feketén kapják meg a munkavállalók, akiket "megfélemlítettek és nyomást gyakoroltak rájuk, például azonnali felmondással fenyegették meg őket."

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?