kapubanner for mobile

Aláírták az Ágazati Párbeszéd Bizottságok működési rendjéről szóló megállapodást

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

21 ágazat munkavállalói és munkaadói érdekképviselet vezetői, valamint a kormány nevében Burány Sándor foglalkoztatási és munkaügyi miniszter aláírták az ágazati párbeszéd bizottságok működési rendjéről szóló megállapodást a Parlament Delegációs-termében.

A rendezvényen Burány Sándor azt hangsúlyozta, hogy a versenyképesség egyik eleme az országban a munkabéke. Ezt nem lehet elrendelni, csak elősegíteni. Lehetőséget kell biztosítani a párbeszédre, a kölcsönös kompromisszumok keresésére. Ezt tette a kormány, működési feltételeket biztosítva az ágazati párbeszéd bizottságoknak - tette hozzá Burány Sándor.

A szakminiszter szólt arról is, hogy Magyarországon sok munkahelyen - főként a kisebb cégeknél - nincsenek szakszervezetek. Az ágazati párbeszéd bizottságokban kötött megállapodások, kollektív szerződések ugyanakkor kiterjeszthetők, így ezeknek a munkavállalóknak is kellő garanciákat nyújtanak.

Kiss Péter kancelláriaminiszter pedig azt hangsúlyozta, hogy az ágazati érdekegyeztetés a társadalmi párbeszéd egyik legfontosabb színtere. Utalt arra, hogy az ágazati párbeszéd európai uniós szinten is fontos fórum. Kiss Péter úgy vélte, hogy az eredményes ágazati párbeszéd nem csupán a munkaügyi tárca, hanem az egész kormány érdeke is.

Az ágazati párbeszéd bizottságok nevében felszólaló szakszervezeti és munkaadói képviselők egyebek között arra hívták fel a figyelmet, hogy ma még a minisztériumokban nem ismerik e fórum szerepét, feladatait. Ezért konzultációs ajánlataikra sem találtak fogadókészséget az adott ágazatot felügyelő minisztériumoknál, intézményeknél. Ezért olyan kormányrendelet kiadását szorgalmazták, amely tisztázná, hogy miként viszonyuljon a közigazgatás az ápb-khez.

Az érdekképviseletek remélik, hogy az ápb-k révén ismét szerepet kap az ágazati iparpolitikák, jövőképek kidolgozása, megvitatása. Ez ugyanis hiányzik a jelenlegi gyakorlatból - hangoztatták a rendezvényen.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek