kapubanner for mobile

Gyurcsány bejelentette a kormánynévsort

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kihirdette kormánya névsorát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A megjelent sajtóhírekhez képest meglepetés volt, hogy Lamperth Mónika továbbra is belügyminiszter maradt, Nagy Sándor pedig nem került be a kormányba.

Gyurcsány bejelentette a kormánynévsort 2004. szeptember 30. FigyelőNet, MTI Kihirdette kormánya névsorát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A megjelent sajtóhírekhez képest meglepetés volt, hogy Lamperth Mónika továbbra is belügyminiszter maradt, Nagy Sándor pedig nem került be a kormányba. hirdetés Az új kabinetben Kiss Péter marad a kancelláriaminiszter, Draskovics Tibor a pénzügyminiszter, Lamperth Mónika a belügyminiszter. Kóka János lesz Csillag István utódja a gazdasági miniszteri poszton, az Európai Bizottságba távozó Kovács Lászlót november elsejével váltja Somogyi Ferenc a külügyi tárca élén. A honvédelmi tárcát továbbra is Juhász Ferenc vezeti majd, oktatási miniszter marad Magyar Bálint és Hiller István lesz továbbra is a kulturális miniszter. Változatlan a földművelődésügyi tárca vezetése, Németh Imre személyében, csakúgy mint az informatikai miniszteri poszt: Kovács Kálmán személyében. A környezetvédelmi miniszter továbbra is Persányi Miklós lesz, az európai ügyek tárca nélküli minisztere pedig Baráth Etele marad. Igazságügy-miniszter lesz Petrétei József, az egészségügyi tárcát pedig ezentúl Rácz Jenő vezeti. A munkaügyi miniszter ezután Csizmár Gábor lesz, az ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi tárcát Göncz Kinga vezeti, a regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter pedig Kolber István lesz.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek