Tájékoztató a közmunkaprogramok 2004. évi megvalósulásáról
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA 2003 decemberében megtartott I. Közmunka konferencia legfontosabb üzenete az volt, hogy minden programban jusson kifejezésre az esély és értékteremtés. Ennek szellemében megkülönböztetett figyelmet kapott: más minisztériumokkal, államigazgatási szervekkel való együttműködés; a közös célok megvalósítása érdekében megvalósított forrásegyesítés és bővítés; az önkormányzatok számára meghatározott, támogatásra javasolt tevékenységek kiszélesítése; a források felhasználásának koncentrálása a leginkább rászoruló régiókba; a naturális és pénzügyi megvalósítás rendszeres monitorozása; mindezek hatására a közmunka programok társadalmi presztízsének növelése. Egy év elteltével örömmel állapítható meg, hogy ezek a kiemelt célok többségükben teljesültek.
A hátrányos helyzetű önkormányzatok számára kiírt pályázatokban - a korábbi évek bevált, tradicionális elemeinek megtartása mellett - érvényesítettük a korábbi évek eredményes kísérleteit és kibővítettük a támogatásra alkalmas tevékenységek körét a szociális bérlakásépítéssel, az önkormányzati tulajdonú közintézmények felújításának támogatásával, a mezőgazdasági területek hasznosításával, a kegyhelyek temetők rendbe hozásával. Az önkormányzatok szabad választási lehetősége kiszélesedett.
A pályázati feltételek tudatos alakításával és a programok területi elhelyezkedésének befolyásolásával sikerült biztosítani, hogy a források mindenek előtt a legrászorultabbakhoz kerüljenek. 2004-ben a források és a foglalkoztatottak közel fele négy megyében (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés) koncentrálódott.
Az adófizetők pénzével való hatékony gazdálkodás érdekében nyílt közbeszerzési eljárás keretében egy-egy társaságot bíztunk meg a programok naturális és pénzügyi megvalósításának ellenőrzésével. A több száz helyszíni vizsgálat jól segítette a programszerűséget a fegyelmet és a pályázókkal a kapcsolattartást.
Összességében: az ország 1200 településén kis híján 10 000 munkanélkülinek tudtunk rövidebb-hosszabb időre munkát és legalább a minimálbért elérő bért biztosítani.
Növeli a konkrét számok jelentőségét, hogy mindezek olyan területeken realizálódtak, ahol nagy valószínűséggel több éven keresztül az ilyen típusú foglalkoztatások jelenthetik az egyetlen mentsvárat a helybéli munkanélkülieknek, miközben a lakosság szeme előtt, fokozódó társadalmi kontroll alatt egyre inkább maradandó értékeket hoznak létre.
A 2004. évi tapasztalatok azt is alátámasztják, hogy az igények többszörösen meghaladják a valós lehetőségeinket és sajnálatos módon a legrászorultabb kistérségekben a tartós munkanélküliek száma alig csökken, munkavégző képességük folyamatosan romlik, ugyanazok a személyek ismétlődő módon vesznek részt a programokban és a legfiatalabb korosztály veszélyeztetettsége nő.
További részletek a következő linkre kattintva: http://www.fmm.gov.hu/main.php?folderID=1&articleID=1378&ctag=articlelist&iid=1
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?