kapubanner for mobile

Mégsem távozik Draskovics Tibor

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Draskovics Tibor nem készül távozni a kabinetből, az pedig fel sem vetődött, hogy távoznia kellene - cáfolta a Magyar Nemzet ezirányú értesülését a Kormányszóvivői Iroda.

Mégsem távozik Draskovics Tibor 2004. december 7. FigyelőNet Draskovics Tibor nem készül távozni a kabinetből, az pedig fel sem vetődött, hogy távoznia kellene - cáfolta a Magyar Nemzet ezirányú értesülését a Kormányszóvivői Iroda. hirdetés Ön mit szól hozzá? A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint Gyurcsány Ferenc egyértelműen jelzi, ha majd a kormány átalakítására készül. A miniszterelnök a jelenlegi kormány beiktatása óta ilyet nem tett. Nem értékelhető tehát másként, mint a megbukott népszavazási kezdeményezésről a figyelmet elterelő kacsaként a pénzügyminiszter körüli találgatás. A pénzügyminiszter maximálisan élvezi a miniszterelnök bizalmát és ehhez nincs szüksége semmilyen lobby-segítségre. A költségvetés körül pedig állítólagos feszültségeket sugallni csak azok érdeke lehet, akik nem találnak szakmai kritizálni valót abban - áll a közleményben, amelyet azután adott ki a Kormányszóvivői Iroda, hogy a Magyar Nemzet kedd reggeli száma Draskovics Tibor távozását szellőztette meg.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek