kapubanner for mobile

Kormányzati osztás-szorzás: 222 milliárd a munkaerőpiacért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A GDP egy százalékát fordítja a kormány idén munkahelyteremtésre. A közel 222 milliárdos tőkeinjekció és közel 6000 új munkahely létrehozása mellett a munkaerő-piaci viszonyok javulását remélik a becsült bérnövekmények és azok vásárlóerejének növekedése kapcsán.

Batiz András, kormányszóvivő a 2005-ös költségvetési kormánytervezet ismertetése kapcsán elmondta: ez év során 3,5 százalékos vásárlóérték-növekedést prognosztizálnak a bérek kapcsán. A szóvivő beszédében elmondta, a magánszférában a szociális partnerek megállapodásának köszönhetően 6 százalékos bérnövekedés lesz az év folyamán, míg a közalkalmazottak januártól 7,5, szeptembertől pedig 4,5 százalékos bérnövekményt kaphatnak készhez. A bérfejlesztés kapcsán a köztisztviselői illetményalap 6 százalékkal fogja meghaladni az előző évi összegeket.

A nyugdíjasok 6,3 százalékkal több nyugdíjra számíthatnak idén, valamint -a korábbi kétheti helyett- összesen háromheti többletnyugdíjra. A családtámogatás terén 4,5 százalékos növekedés lesz a családi pótlékot illetően szemben a gyeshez, gyedhez, a rendszeres gyermekvédelmi támogatáshoz, az ápolási díjhoz és az anyasági támogatáshoz, ahol 6,3 százalékkal számíthatnak többre az arra jogosultak.


A VG jelentése nyomán
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek