Leváltották a thaiföldi magyar nagykövetet
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatGyurcsány Ferenc arra utasította a külügyminisztert, hogy azonnali hatállyal hívja vissza Vándor János thaiföldi nagykövetet, aki a katasztrófa ellenére nem szakította meg karácsonyi szabadságát
Leváltották a thaiföldi magyar nagykövetet 2005. január 6. Gyurcsány Ferenc arra utasította Somogyi Ferenc külügyminisztert, hogy azonnali hatállyal hívja vissza Vándor Jánost thaiföldi nagykövetet, aki a katasztrófa ellenére nem szakította meg karácsonyi szabadságát, és Budapesten maradt a mentési munkálatok idején. Ön mit szól hozzá? A döntést egy csütörtöki sajtótájékoztatón jelentette be a kormányfő. Korábban Polgár Viktor, a külügyi tárca szóvivője azt közölte, hogy "Vándor János, a Magyar Köztársaság thaiföldi diplomáciai képviseletének vezetője a délkelet-ázsiai földrengés és szökőár idején nem hivatalos célból Magyarországon tartózkodott és január 5-én utazott vissza állomáshelyére". Vándor János távollétében a thaiföldi követség két beosztott diplomatája, az ideiglenes ügyvivő és a konzul foglalkozott azoknak a magyar turistáknak az ügyével, akik holtartózkodásáról nem rendelkeztek pontos információkkal. A külügyminiszter csütörtök délelőtt Várkonyi László helyettes államtitkárt bízta meg a vizsgálat soron kívüli lebonyolításával. Gyógykezelésen volt A leváltott diplomata korábban azt nyilatkozta a közszolgálati rádiónak, hogy december 23-án utazott el Thaiföldről, szabadságát gyógykezeléssel kötötte össze, amelyet nem tudott megszakítani. "Egy nagykövetnek sokkal nehezebb egy ilyen helyzetben nem ott lenni, ahol az események történtek, rettentő nehéz nem odarohanni és nem belevetni magát az élet sűrűjébe, egyszerűen a lehetőségeim ezt nem tették megvalósíthatóvá" - nyilatkozta Vándor János. A Fidesz is követelte a nagykövet leváltását A külügyminisztériumi vizsgálatot a külügyi tárca vezetője azután rendelte el, hogy a Magyar Nemzet című napilap csütörtöki számában arról számolt be, hogy a magyar állampolgárokat is érintő délkelet-ázsiai szökőár katasztrófát követő mentési és azonosítási munkálatok idején a nagykövet nem utazott vissza Thaiföldre haladéktalanul. A Fidesz még ugyancsak csütörtökön a Külügyminisztérium vizsgálatát és a thaiföldi magyar nagykövet végleges hazarendelését követelte.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?