Presztízskérdés - Elnök nélkül a Motorola
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA mobilvilág vezető cégének elnöke, Mike Zafirovski lemondott elnöki posztjáról. Az ügy hátterében egy korábbi, 2003-ban történt eset áll. Az akkor lemondott Chris Galvin elnök-vezérigazgató után ugyanis Zafirovski elvárásai ellenére nem őt nevezték ki Galvin utódjának.
Presztízskérdéssé vált a Motorola elnök-vezérigazgatói posztjának birtoklása - olvasható a hvg-ben. A lap értesülései szerint ugyanis a napokban lemondott Motorola-elnök, Mike Zafirovski azért távozott a cég elnöki posztjáról mert bár az elnök-vezérigazgatói székre pályázott, azt mégsem nyerte el a 2003-ban távozott Chris Galvin után.
A cég szóvivője szerint Zafirovski mindenképpen elnök-vezérigazgatói posztra pályázik "ha nem a Motorolánál, akkor máshol", de emellett a továbbiakban tanácsadóként fogja segíteni a Motorola munkáját is. Mint arról a cég vezetése a sajtót tájékoztatta, Zafirovski helyett nem keresnek új embert, munkakörét ugyanis ezek után a 2003-ban elnök-vezérigazgatói posztra kinevezett Ed Zander viszi tovább.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?