Csökken itthon a munka értéke
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA korábbi tendenciákkal ellentétben tavaly szegényebb lettek a magyar munkavállalók, egy százalékkal csökkent a reálbérük. Egy átlagos magyar állampolgár havonta 93 783 forintot kap kézhez a fizetéséből.
Csökken itthon a munka értéke 2005. február 16. FigyelőNet A korábbi tendenciákkal ellentétben tavaly szegényebb lettek a magyar munkavállalók, egy százalékkal csökkent a reálbérük. Egy átlagos magyar állampolgár havonta 93 783 forintot kap kézhez a fizetéséből. Korábban nőtt, tavaly csökkent a magyar munkavállalók reálbére. Míg 2003-ban a nettó átlagkereset 14,3 százalékkal, a reálkereset pedig - a fogyasztói árak 4,7 százalékos növekedése mellett - 9,2 százalékkal emelkedett, tavaly nemhogy nőttek volna a reálbérek, hanem csökkentek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2004-re elkészített összefoglaló elemzése alapján tavaly a nettó átlagkereset 5,7 százalékkal nőtt, ami az éves 6,8 százalékos inflációt figyelembe véve 1 százalékos reálkereset csökkenést jelent. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly 145 700 forint volt. Vagyis az adókat levonva az átlagos magyar állampolgárnak havonta 93 783 forintból kell gazdálkodnia.Majdnem kétszer annyiA szellemi munkások havonta nettó 121 ezer forintot keresnek, szemben a fizikai munkakörben dolgozókkal, akik 70 ezer forintból gazdálkodhatnak. Versenyszférában még ennél is nagyobbak a különbségek, ott a fehér gallérosok 86 százalékkal keresnek többet a kék gallérosoknál.Még mindig a pénzügy tarol A pénzügyi szféra alkalmazottainak továbbra sem kell aggódniuk a jövőjük miatt. Havi nettó keresetük (181 143 Ft) kétszerese az országos szinten legrosszabbul kereső textil- és bőripari alkalmazottakénak. Fizetésük is szépen hízik évről évre: tavaly 18 százalékkal emelkedett a bérük. A pénzügyi tevékenységből kiszorulóknak a vegyipar felé érdemes venniük az irányt. Ott havonta átlagosan 118 ezer forintot keresnek az adók levonása után. A szellemi foglalkozásúak bére azonban megközelíti a pénzügyesek nettó átlagkeresetét, havonta 177 ezer forintot vihetnek haza. A harmadik legjobban fizetett ágazatban szintén jelentősen eltér a fizikai és szellemi munkások fizetése: a villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátásban tevékenykedők átlagosan 116 ezer forintot keresnek az adók levonása után, a szellemi munkások viszont 150 ezer forintot vihetnek ténylegesen haza.Egybevágó elemzésekMagyarországon több tanácsadó cég is végez reprezentatív, a versenyszféra vállalatainak bérezési gyakorlatát vizsgáló jövedelem-felméréseket. A Hay Group nevű tanácsadó cég tavaly 201 vállalat adatait összegezve a legalacsonyabb munkaköri kategóriákban dolgozók havi bruttó átlagbérét 70 ezer forintban állapította meg, ez összevág a KSH felmérésével, amely szerint a textiliparban dolgozó fizikai munkások bruttó bére 68 ezer forint. A Hay Group azonban tovább árnyalta a fizetési körképet, hiszen nem csak a szellemi és fizikai munkások bérét különböztette meg egymástól, hanem a vezetői és beosztotti fizetéseket közötti eltéréseket is megvizsgálták. Tanulmányuk szerint egy magyarországi menedzser átlagos havi bruttó keresete 1 250 000 forintot tesz ki.A nagy vesztesek között továbbra is az egészségügyA szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban dolgozóknak kell havonta a legkevesebb pénzből kijönniük, munkájukért mindössze havi nettó 66 ezer forintot kapnak. Ez kevesebb mint fele a pénzügyi szektorban dolgozók nettó átlagkeresetének. Az építőiparban sem sokkal jobb a helyzet, ott ötezer forinttal több jut az embereknek. Továbbra is a nagy vesztesek közé tartoznak a szociális munkások és az egészségügyi ellátásban dolgozók. A szociális ellátásban tevékenykedők havonta nettó 79 ezer forintot keresnek, az egészségügyi ellátásban tengődőknek pedig átlagosan 87 ezer forintot kell beosztaniuk havonta. A költségvetésben dolgozóknak tavaly szintén nem alakult jól a helyzetük. Míg a bruttó nominális keresetek a versenyszférában 9,3 százalékkal, a költségvetési területen csupán 0,7 százalékkal nőttek. A szerény bérnövekedésnek az a legfőbb oka azonban, hogy a szokásos 13. havi illetményeket nem decemberben, hanem a következő év januárjában lehet kifizetni 2004-től. Emiatt 2004 decemberében a költségvetési szférában kimutatott bruttó kereset több mint 20 százalékkal volt alacsonyabb a 2003. decemberinél. A kifizetések átütemezése miatt viszont a 2005. januári bruttó átlagkeresetek várhatóan ugyanilyen mértékben növekednek.Népszerűek a béren kívüli juttatásokA Központi Statisztikai Hivatal nemcsak a bruttó keresetek, hanem a havi munkajövedelem alakulását is felméri, vagyis figyelembe veszik a béren kívüli juttatásokat is a munka értékének meghatározásához. Az egyéb juttatások a munkáltatók és a munkavállalók körében is egyre népszerűbbek, szívesen alkalmazzák őket jövedelem-kiegészítésként. 2003-ban egy átlagos magyar állampolgár fizetését havonta még 5 százalékkal megemelték az egyéb kiegészítő munkajövedelmek. Magyarországon a legtöbb munkáltató (94 százalék) nyújt étkezési hozzájárulást dolgozóinak, de népszerű még az üdülési csekk és a nyugdíjpénztári tagság és a sportolási valamint szabadidős támogatás.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?