kapubanner for mobile

Tömeges elbocsátás a honvédségnél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A honvédség 1500 munkatársától, köztük főtisztektől, tábornokoktól válik meg - közölte a honvédelmi miniszter. Juhász Ferenc erről csütörtökön, a Magyar Honvédség éves feladatszabó értekezletén beszélt.

Bizonyos területeken újra kell gondolni a Magyar Honvédség feladatait, és azt, hogy ezekhez milyen eszközöket kell hadrendben tartani - jelentette ki a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség idei feladatszabó értekezletén. Juhász Ferenc közölte: ennek az évnek az egyik legnagyobb kihívása az lesz, hogy a sikerüljön megvalósítani egy, a működóképességet nem veszélyeztető erőforrás-gazdálkodást.
A Honvédelmi Minisztérium írásos tájékoztatója szerint idén a képességalapú, a nemzeti és szövetségi követelményeknek egyaránt megfelelő, önkéntes haderő professzionális jellegét tovább kívánják erősíteni, folytatják a szervezeti és szerkezeti átalakításokat, a fenntartási költségek mérséklése érdekében - a két haderőnemhez tartozó katonai szervezetek kivételével - csökkentik a létszámot. Ugyanakkor a célok között szerepel az új kiképzési rendszer bevezetése és megszilárdítása minden katonai szervezetnél, valamint a szociális és munkakörülmények javítása.
Tábornokokat is elbocsátanak
Juhász Ferenc az értekezlet szünetében tartott sajtótájékoztatón közölte: Budapest térségében a vezérkar, a Honvédelmi Minisztérium és háttérintézményeinek tekintetében 1500 munkatárstól válnak meg. Az intézkedés - melyről már tájékoztatták az illetékes munkaügyi szervezeteket - több tucat főtisztet, tábornokot is érint.
Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke az év legfontosabb feladatai között tartja számon, hogy a külföldi missziókban stabilizálják az ezerfős jelenlétet, valamint folytassák a NATO és az EU részére felajánlott erők képességeinek kialakítását.
Büszkék a külfödi missziókra
A vezérkari főnök megjegyezte, hogy Farkas Roland az afganisztáni misszióval kapcsolatos nyílt levelével egy olyan területen ártott a Magyar Honvédségnek, amelyre büszkék, hiszen a katonák a hadsereg sikerágazatának tekintik a külföldi missziókban való részvételt. "Itt kaptuk most a legnagyobb pofont, ki fogjuk heverni" - tette hozzá.
Juhász Ferenc a feladatszabó értekezleten szólt a jövőre hadrendbe álló Gripen vadászrepülőgépekről is. Közölte, elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország részt vegyen Szlovénia légtérvédelmében, valamilyen ellentételezésért cserébe.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek