kapubanner for mobile

Ingázók és munkáltatók - "Jobb a szlovák munkaerő"

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az esztergomi Suzuki gyárban dolgozók harmada szlovák nemzetiségű - nem véletlenül. A legfrissebb felmérések szerint a határok közelében lévő cégeknél az utóbbi hónapokban minden eddiginél magasabbra nőtt a szlovák foglalkoztatottak aránya a magyarokéhoz képest.

"Többet dolgoznak és legtöbbször jóval kevesebbért" - állítják azok a magyar határmenti munkáltatók, akik túlnyomórészt szlovák munkaerőt alkalmaznak a helyi, magyar lakosság helyett.
Az utóbbi egy-két évben kimagaslóan magas szlovák munkanélküliségi rátával és a nehéz megélhetéssel magyarázható a szlovák munkavállalók elmúlt hónapokban tapasztalt egyre nagyobb mértékű ingázása. Ez elsősorban a növekvő megélhetési költségek és az alacsony munkabéreknek tudható be. Mint arról a magyar munkáltatók nyilatkoznak, azért veszik fel inkább a szlovákokat a helyi magyar munkaerő helyett, mert kevesebb pénzért jóval többet hajlandóak dolgozni. Nem kérdéses: féltik az állásukat.

Gyurcsány Ferenc a napokban tett nyilatkozatában elmondta, "ma már mintegy harmincezren dolgoznak az itteni vállalatoknál", de a tendencia várhatóan itt még nem fog megállni, hiszen a 14 százalék fölötti szlovák munkanélküliségi ráta elől más menekülési útvonal aligha akad a szlovák munkavállalók szempontjából.

A legtöbb ingázó Dunaszerdahelyről indul Győrbe - túlnyomórészt bérautóbuszokkal. A napi többszöri ingázás ellenére azonban "megbízható munkások, akik a minimálbérnél alig magasabb összegért is hajlandóak dolgozni. Sokan vállalták a rendkívüli műszakok esetleges ellátását is" - nyilatkozta Varga Tibor a dunaszerdahelyi regionális munkaügyi hivatal igazgatója a Népszabadság részére. Katarina Belická a pozsonyi munka-, szociális- és családügyi minisztérium szóvivője szerint a harmincezres lélekszámon túl még "legalább hat-hétezerre tehető a bejelentés nélkül, feketén Magyarországon dolgozó szlovákiaiak száma" is. A szóvivő elmondása alapján a Nokia komáromi gyárában túlnyomórészt szlovákok dolgoznak a 3200 foglalkoztatottból, de több mint négyszázra tehető a Philips-nél dolgozók száma is. Az ezreket foglalkoztató magyarországi gyárak sorában találhatjuk még a Suzuki esztergomi gyárát és a FoxConn gyárát is.
Legtöbben gyártósori szerelőmunkát látnak el ipari parkokban, de egyre többen jönnek át nővéri feladatok elvégzésére is a megyei kórházba. Bár a Nokia hivatalos nyilatkozata szerint nem tesznek különbséget a fizetésekben magyar és szlovák állampolgárok között, annál inkább tapasztalható a diszkrimináció ezen formája a kisebb cégeknél.

Mint ismeretes Szlovákiában február végén 14,67 százalékos munkanélküliségi rátát jegyeztek, összességében pedig 379.000 volt a regisztrált munkanélküliek száma, ami 13,1 százalékát teszi ki az aktív lakosságnak. A térségi munkanélküliek száma azonban tavaly óta némileg csökkent a magyar munkahelyek nyújtotta álláslehetőségeknek köszönhetően. Ennek tudható be többek között az is, hogy Dunaszerdahelyen sikerült 10 százalék alá küzdeni a munkanélküliséget.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek