Ár- és belvízvédelmi közmunkák
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Vásárhelyi-terv megvalósításával és a belvíz elleni védekezéssel kapcsolatos közmunka programról írt alá megállapodást Csizmár Gábor, a munkaügyi és Persányi Miklós, a környezetvédelmi tárca vezetője Szolnokon.
A tárcák közötti együttműködés újabb példáját jelentő megállapodás révén növekedhet a foglalkoztatható közmunkások létszáma, és olyan nemzetgazdasági, illetve térségi célok teljesíthetők, amelyekkel egyéb források híján várni kellett volna. Így a tavalyi 400 milliósról egymilliárdra növekedett a vízügyi együttműködéssel érintett programok értéke. A Vásárhelyi tervhez kötődő közmunkák mellett új program, az együttműködő felek szándéka szerint mintaprogram lesz az ország három térségét érintő megelőző belvízvédelmi közmunka.
Harmadik alkalommal kerül sor a Vásárhelyi terv megvalósításához kapcsolódó közmunkaprogramra. Korábban kormánydöntésen alapult, tavaly óta azonban a Vásárhelyi terv közhasznúságáról elfogadott törvény is fontosnak tartja, hogy a Tisza mentén élők helyzetén, tartós munkanélküliségén ezen a módon is javítani lehessen. A programban sor kerül a folyó vízszállító képességének javítására, a töltés magasítására, valamint a cigánd-tiszakarádi és a tiszaroffi tározók kialakításban is közreműködnek közmunkások. Négy tiszamenti vízügyi igazgatóságnál 500 millió forintból mintegy 700 közmunkás 6-7 hónapos foglalkoztatására lehet számítani. Tekintettel a várható ár- és belvízvédelmi helyzetre már a védekezésnél is segíthetnek a közmunkások.
A másik közös program a belvízveszély megelőzését szolgálja. Itt szintén 500 milliós a keret, és a foglalkoztatottak száma 5-6 hónapos program esetén mintegy 850-900-ra tehető. Mintaprogramként az idén egyelőre három helyszínen vesznek részt a közmunkások a patakmedrek tisztításában, a kisebb folyók és csatornák medrének és partjainak rendezésében. A helyszínek kiválasztásában a munkaerő-piaci szempontok is fontos szerepet kaptak, hiszen a programok mérséklik a foglalkoztatási feszültségeket. Szabolcs-Szatmár megye felső-szatmári részén a Túr, a Szamos és a Kraszna térségében, sőt az Ecsedi láp környékén is végeznek munkát. Dél-Magyarországon a hármas Körös és a Maros térségében, Komárom megyében pedig Oroszlány és Dunaalmás környékén történik a foglalkoztatás a vízügyi szakemberek irányítása mellett. Közmunkával egyúttal a parlagfű irtását is elvégzik ezeken a területeken.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?