kapubanner for mobile

Sztrájkkal fenyeget a magyar húsipar

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének hivatalos közleménye szerint tragikus helyzetben van a magyar húsipar. A napokban felszámolásra kerülő Zalahús Rt.-n kívül a Gyulai Húskombinát és még számos nagy múltú céget állami támogatás hiányában a csőd fenyeget.

Kollektív szerződések hiányára, a szociális párbeszéd hiányosságaira, a húsipari dolgozók kiszolgáltatottságára és a magyar húsipar csődhelyzetére figyelmeztetett április 5-én, kedden a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Kapuvári József.

Mint sajtóközleményükben olvasható, a húsipari ágazat "már nem csak sodródik a csőd felé, hanem sajnos csődbe is jutott". A szakszervezet nehezményezi, hogy a sorozatos csődeljárások során megrendült a munkahelyek biztonsága is, kerekasztal-tárgyalás összehívására pedig mind a mai napig nem kerítettek sort. Beszámolójukban elmondták, hogy a fokozatosan elmélyülő ágazati válság miatt a termelők társadalmi helyzete is tovább romlik, az ágazat térvesztésével pedig a város-vidék közötti különbségek tovább súlyosbodnak.

Példaként a Zalahús Rt.-nél a napokban lezajló felszámolási eljárást említették, ahol támogatás hiányában végleg elvesznek a munkahelyek. A dolgozók a munkáltató fizetésképtelensége miatt nemhogy a márciusi-, de a január, februári bérüket sem kapták készhez a céges részvények adás-vételi szerződésében kikötött kritériumai ellenére sem. Ennek érdekében követelik a munkabérek-, és a foglalkoztatási kikötések nyilvánossá tételét, valamint az elmaradt bérek kifizetését.

A Gyulai Húskombinát Rt.-nél április 1-től hatályát vesztett kollektív szerződést is példaként hozták fel. A húskombinátnál a hónap eleje óta folyó tárgyalások ellenére máig nem született döntés a szerződés módosítására. A szakszervezet a helyzet rendezésére április 8-áig haladékot adott a cégvezetés számára, ám mint írják, ha az ügyben addig sem születik döntés, úgy "a szakszervezet új alapokról és új követelésekkel újraindítja a munkaharcot".

A szakaszervezeti választmány ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az eddigi bértárgyalások sikertelenségének tükrében legkésőbb március 31.-éig haladékot ad az ipari munkáltatóknak arra, hogy rendezzék a dolgozók bérmegállapodásait. "Amennyiben rövid időn belül nem indulnak meg a tárgyalások, nem születnek bérmegállapodások, akkor közös országos akciót indít a bérmegállapodások kikényszerítésére."
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek