Teleki László: összetett feladat a romák integrációja
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA roma népesség integrációjához egyenértékűként kell kezelni az oktatási, foglalkoztatási és lakhatási problémákat - vélekedik a romaügyi államtitkára. Teleki László erről szombaton beszélt a nagykanizsai roma kulturális napon.
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium roma ügyekért felelős politikai államtitkára a rendezvényen kiemelte: a nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzat az elmúlt évtized alatt bizonyította annak a programnak a sikerességét, melyet főleg az oktatás fejlesztésére alapoztak.
A cigány himnuszt játssza Orsós Vendel a kulturális nap megnyitóján. A háttérben Teleki László, Röst János és Kordás László
Fotó: MTI/Varga György
A cél az, hogy minél több roma fiatalt be lehessen kapcsolni a felsőoktatás rendszerébe, fogalmazott Teleki László. Ezt a programot Nagykanizsán többlépcsős rendszer szolgálja. Az általános iskolások felzárkóztatásáról az úgynevezett hétvégi kollégium gondoskodik - ahol az alsó, illetve felső tagozatosok a házifeladat-készítésben kapnak segítséget. A középiskolásokat, a felnőtteket az érettségi vizsgára készítik fel. Egyre több a főiskolára, egyetemre került nagykanizsai cigány fiatal is - tette hozzá az államtitkár.
Nagykanizsa alpolgármestere a rendezvényen azt kérte, hogy a kormány tegyen meg mindent a roma fiatalok lakáshoz jutásának támogatásáért. Röst János szerint ennek a problémának a megoldása előtt ugyanis nem lehet érdemben a foglalkoztatással vagy oktatással törődni. Az alpolgármester utalt arra is, hogy a lakáshelyzet javítását az önkormányzatok önerőből nem képesek megoldani, szükség lenne egy részben államilag finanszírozott bérlakás-programra.
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai állampolgára közölte: a tárca olyan programokat akar kidolgozni, melyek alapján többlettámogatást kaphatnak a romákat foglalkoztató munkaadók. Kordás László ugyanakkor megjegyezte: emelni kell a közigazgatásban dolgozó roma fiatalok számát, ezt a kormány ösztöndíjprogramokkal igyekszik segíteni.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?