kapubanner for mobile

Máv-vonat helyett sztrájkra várva

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A napokban több ezer vasutas készül sztrájkra a MÁV-nál, jelentette be a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke. A vasúti közlekedés teljes megbénításával fenyegető sztrájkot a társaság 2000 fős létszám-leépítési programja miatt helyezték kilátásba.

A MÁV Rt. az elmúlt másfél hétben fedte fel költségmegtakarítási programját. A létszámleépítéssel és tevékenység-kihelyezéssel járó program kapcsán a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke, Gaskó István úgy nyilatkozott a Népszabadság számára, hogy a tevékenység-kihelyezési lépések megalapozatlanok, ráadásul 2000 vasutas elbocsátását tűzték ki erre az évre.

A tarthatatlan vállalati szankciók miatt meghirdetett vasutas sztrájkról a szervezők annyit árultak el a sajtó számára, hogy vagy országos, teljes munkabeszüntetés lesz, vagy a nagy csomópontokban -tehát nagyvárosokban- figyelmeztető, illetve határozatlan idejű sztrájkot szerveznek. Elmondták továbbá azt is, hogy május 11-e után várhatóak a vasutas-megmozdulások, bár a debreceni vasutasok már május első napjaira kitűzték a helyi sztrájkot. Mindazonáltal a szakszervezet reménykedik abban, hogy a vezetőség eláll a tervezett vállalati reformoktól és a 22 milliárdos idei "élő munkaerőt kiváltó fejlesztések" -mint a jegy-automaták felállítása- helyett inkább a meglévő alkalmazottakra fordít nagyobb figyelmet.

Egy korábbi konferencián a MÁV Rt. egy szóvivője úgy nyilatkozott a tevékenység-kihelyezés kapcsán, hogy "nem működik az egész, ha a menedzsment -így a szakszervezet- nem eléggé támogatja a folyamatot". Ennek ismeretében azonban az érdekegyeztetés a munkáltatói és szakszervezeti oldal között várhatóan huzamosabb ideig elhúzódhat. Fontos tényező azonban, hogy a MÁV Rt. az elbocsátott alkalmazottaknak egy ún. "Új esély" programot működtet, melynek során "versenyeztetéssel rendkívül jó álláshoz" tudják juttatni a dolgozókat.


A MÁV Rt. részéről idő közben megerősítették a sztrájkveszély hírét és mint arról Stromayer Andrea a társaság szóvivője beszámolt, a szakszervezet már aláírta a négyéves vállalati hatékonyság-javító intézkedésekről szóló szerződést - így a sztrájk jogszerűtlenül a szerződés egyoldalú felmondását jelentené.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek