A férfiak bérelőnye Ausztria privilégiumává vált
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Die Presse osztrák napilap a napokban tette közzé azt a legfrissebb német elemzést, mely rámutatott - Ausztriában a nőkkel szemben kiemelkedően többet keresnek a férfiak. A most nyilvánosságra hozott átlagkeresetek közötti különbségek még a magyar adatokat is messze felülmúlják.
18.384 euró - ennyit keresett egy osztrák női alkalmazott 97'-ben, ám ugyanez az érték a férfiak esetében átlagosan 36.216 euró volt. A döbbenetes bérkülönbségek azonban az utóbbi években egyre nagyobb mértéket öltöttek, így már 2002-ben a nők 20.360 eurós fizetésével szemben 39.329 eurót kaptak készhez a német férfiak.
A fizetések nemi diszkriminációjáról szóló kimutatás szerint 2003-ben a férfiak bérének csupán 65 százalékát kapták a nők a kereskedelemben, míg az egészségügyben 70,9 százalékát, a közigazgatásban 81,2, a vendéglátásban pedig 81,8 százalékát. Az összesítő adatok szerint még a távközlés és a közlekedés terén sem mutatkoztak kisebb különbségek, itt a férfiak fizetésének csak 81,4 százalékát kapták a női alkalmazottak. Mindazonáltal a bankszektorban mutatták ki a legszélsőségesebb eltérést, hiszen itt 40 %-os különbséget mutatott ki a statisztikai összesítés a nők és férfiak bérezése között.
Ennek köszönhető az a tendencia, mely szerint a fiatal lányok már 20,7 százaléka választ műszaki szakirányt, illetve kifejezetten férfiak által preferált szakterületet tanulmányai során, szemben a tíz évvel korábbi 16 százalékos aránnyal.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?