Művészek és újságírók egyeztetnek az EKHO-ról
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"A művészek és újságírók szakmai és érdekvédelmi szervezetei egységesen lépnek fel a kormány által a kultúra egyes területein működők számára javasolt új adózási formát, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (EKHO) érintő szakmai egyeztetéseken" - adta hírül a MÚOSZ.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) közleményben adta hírül, hogy június 30-án a MÚOSZ székházban hivatalosan is megállapodtak művészek érdekképviseletei és az újságírói szakszervezetek arról, hogy egységesen fognak fellépni az EKHO-t érintő szakmai egyeztetéseken.
Mint írják, az EKHO egyeztetésein azért kívánnak közösen részt venni, mert az újfajta adózási forma "tervezete számos jogi, foglalkoztatási és gazda-sági ellentmondást tartalmaz, s ezáltal megnehezítheti a művészeti és sajtóterületen dolgozók munkavállalói, illetve vállalkozói tevékenységét". A közös fellépés célja, hogy munkaügyileg, jogilag és anyagilag egyaránt "rendezett körülmények között folytathassák tevékenységüket".
A 2005. június 30-án megállapodott szervezetek névsora a következő: Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Sajtószak-szervezet, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Színházi Társaság, a Magyar Táncművészek Szövetsége, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a MASZK Országos Színészegyesület, a Magyar Film és Televízió Művészek Szövetsége képviselői, továbbá a magyar lappiaci forgalom 90 %-át adó Magyar Lapkiadók Egyesülete.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?